2012. január 31., kedd

Díjak! ღღღ

Sziasztok!
Tudom, sokaknak nem nagy ügy, de én mégis örülök neki. Márpedig annak, hogy kaptam két díjat! (Amit igazság szerint én már, a tavalyi évben már kaptam.) De mégis borzasztóan hálás vagyok, Macy Morrow-nak, amiért gondolt rám! :)





Szabályok!

1.Tedd ki a képet a blogodra!
2.Köszönd meg annak,akitől a díjat kaptad!
3.Írj le magadról 6 dolgot!
4.Küld tovább 5 blog írónak,linkkel együtt!
5.Hagyj megjegyzést a blogjukon!

1.
Teljesítve!
2.
Teljesítve!
3.
Mivel én már egyszer átestem ezen, így most nem írnék semmit se magamról. (Már korábban leírtam magamról, néhány dolgot!)

4. 
    1; Kim
    2; Rockpassion
    3; Nina Law
    4;  Beus White
   5; adadel
   (6;) Vanity Destiny


5.
Teljesítve!


Mára, csak ennyivel jelentkeztem. De, a friss hamarosan jön. Legalábbis még ezen a héten, biztos! ;) Aki még nem olvasta volna a 45-dik fejezetet, az lejjebb tekerve elolvashatja!


by: Dóry
alias: ღ Devil 

2012. január 29., vasárnap

45. fejezet

*.*Helló - helló! Mint ahogyan ígértem is, itt vagyok a  várva várt frissel! ;) Nem is tudjátok, hogy mekkora öröm számomra, hű lehettem az ígéretemhez. :) Az előző fejihez írt kommentekre a válaszaimat már olvashattátok, a részletnél. Amit, tényleg még egyszer  nagyon köszönök!
Válasz ~ágika~ kommentjére : Nos, igen egy film amelyben lehetséges, hogy együtt szerepelnek majd. S Kris valóban nem is sejtette, hogy Rob lesz a színész társa, de ebben a fejezetben már megtudja. Nos, a reagálásáról egy kis részt olvashattok is ebben a fejezetben. :) Köszönöm, a kommenteted! :)
De pontosabban, hogy Kris hogyan is éli - élte meg ezt a találkozást, azt a következő fejezetben megtudjátok. Amit, szerdán de legkésőbb csütörtökön olvashattok is majd. :)
Remélem ez a fejezet is elnyeri majd a tetszéseiteket vmennyire. :S
S Clau, neked is köszönöm hogy azt írtad, hogy megvársz. :)
Kellemes estét kívánok!*.*

by: ღ Devil 
alias: ~Dóry~



45. fejezet

(Rob szemszög)

   Az étteremhez érve, sietős léptekkel igyekeztem be a nagy helyiségbe, ahol pillanatokon belül viszont láthatom, majd szerelmemet.
   Vajon ha meglát, akkor is vállalni fogja a filmet? Vagy visszautasítja, mert nem akar velem egy légtérben lenni? Ha ez megtörténne, akkor az utolsó reményem is odavész. Gyáva alak voltam amiért, eddig nem tettem annak érdekében, hogy visszahódítsam őt.
Egy kiszolgáló - fiatal lánytól kérdeztem meg, hogy hol találom Jenniferéket. Aki kedvesen útba is igazított. Az asztalok között lépkedve, a tekintetemmel Kristent kerestem. S meg is találtam. A gesztenyebarna hosszú haja, hullámokban hevert a vállán. Az arcára pillantva, most is ugyanolyan elbűvölően gyönyörűnek láttam, mint mindig. Már majdnem az asztalukhoz értem, amikor hirtelen az arcát felém fordította, s a tekintetünk egybe olvadt.
A tekintetéből áradó érzések, mint a hurrikán úgy ragadtak magukkal. Fájdalmat; szomorúságot; döbbenetet és mintha egy cseppnyi haragot is láttam volna azokban a gyönyörű smaragdzöld szemeiben. De a viszontlátás örömét, és ami a legfontosabb a szerelem jelét nem láttam bennük.
Annyi szomorúság, tanácstalanság, igen, kétségbeesés volt arcában, hogy meg kellett állnom. Néztem, és azt hittem, megszakad a szívem. Talán soha nem szerettem úgy, mint ebben a pillanatban.
-       Á, Rob! Végre, hogy ideértél. –állt elém, Jennifer hirtelen. Szinte észre se vettem, amikor felállt. Majd egy öleléssel köszöntött, míg férje Ben, a jobbját tartotta felém, amit el is fogadtam.
-       Gyere, ülj le! –húzódott beljebb Jen, s így Ben át ült Kristen mellé, kivel szemben ültem le.
-       Örülök, hogy újra látlak Kris. –találtam meg a hangomat, ami inkább hasonlított egy rekedt fazékhoz.
Pedig egyáltalán semmi baja sem volt a torkomnak, azon kívül, hogy úgy éreztem teljesen kiszáradtam. Mintha, minden szó belém fagyott volna…
***

Nem tudtam a szemeimnek parancsolni. Néztem őt, néztem, és örömöm telt abban, hogy nézhetem, még ha fájdalmas nagy örömöm is. Úgy voltam vele, mint a szomjan haló ember, aki végre kutat talál, s bár tudja, hogy a kút vize mérgezett, mégis nagy kortyokkal iszik belőle. Annyira, de annyira vágyom arra, hogy megérinthessem őt, hogy a karjaimban tarthassam, s csókolhassam. De, mégse tehetek eleget a vágyaimnak. Nem rohanhatom le őt, már így az első pillanatban. Nem volna helyén való.
Gyűlölöm, és átkozom azt a napot, amikor mégis felszálltam arra a gépre. Ha visszamentem volna szerelmemhez, akkor azon a napon, akkor még most is az enyém lehetne. Megkértem volna, hogy legyen a feleségem, s egy pici Stew-val bővülhetett volna a mi kis családunk.
Tudtam, egészen másfél éven keresztül is, hogy óriási baklövést követtem el, amiért elhagytam őt. De már késő bánat.
Azonban ez idő alatt, mióta leültem közéjük, a tekintete néha – néha összekapcsolódott az enyémmel. De, az örömnek és a szeretetnek a szikráját még most se láttam. Még is mit hittem? Hogy, majd azonnal a karjaimban omlik, s úgy teszünk mintha, ez a másfél év meg se történt volna? Per pillanatban, ha ez megtörtént volna, akkor akár madarat is lehetett volna velem fogatni. De, ezt a látszatott úgy se tudtuk volna oly sokáig tartani.
-       Na, akkor elvállaljátok a szerepeket? –tette fel a kérdést kíváncsian Jen, miután részletesen beavatott minket a film részleteibe.
Néhol aközben, míg a tekintetemet egy pillanatra se vettem le szerelmemről, figyeltem Jenre és Benre is egyaránt.
-       Én… én, még gondolkoznék rajta. Ha nem bánjátok. –szólalt meg szerelmem.
Ki az óta mióta megpillantott, most először szólalt meg. A hangja, bár gondterhelten hangzott, mégis zene volt a füleimnek. Hisz, hosszú ideje már, hogy nem hallottam hangját.
-       Természetesen nem. De, ha kérhetünk, ne sokáig várakoztass minket a válaszoddal. Mert minél előbb el szeretnénk kezdeni a forgatást. S igazság szerint, nem szeretnénk más főszereplőt keresni a filmhez.
-       Köszönöm. S ha most nem haragszotok meg, hazamennék. Amint, sikerült dűlőre jutnom, hívlak majd titeket. –majd, azzal fogta a kabátját, s felállt az asztaltól. –Sziasztok!
Mondta, majd mielőtt észbe kaphattam volna, ő már el is tűnt. Nem is gondolkodtam tovább, hanem fogtam magam, s minden szó nélkül szerelmem után rohantam.
Kiérve az étteremből, jobbra – s ballra tekintettem, hátha sikerül megpillantanom őt.
Láttam őt, amint egy szürke mini felé igyekezett. Átvágtatva az úttesten, siettem, hogy még azelőtt odaérhessek hozzá, mielőtt kinyithatta volna a kocsi ajtaját.
-       Kristen! –ejtettem ki a nevét, mire megtorpant.
Lassan fordult felém, majd rideg - kérdő tekintettel pislantott a szemeimbe.
-       Nem beszélhetnénk? –kérdeztem.
-       Már most is beszélünk. –felelte, érdektelenül.
-       Én nem így gondoltam… - mondtam, de azonban ő a szavamba vágott. S a kérdő tekintete, átváltott dühödt tekinteté.
-       Még is hogy gondoltad? Azt hitted, hogy majd a karjaidba omlok? Hogy majd úgy teszünk, mintha mi se történt volna? Vagy mit? Mit Robert? –kérdezte ridegséggel a hangjában.
Még soha nem láttam őt ennyire dühősnek, s még soha nem hívott a teljes nevemen.
-       Tudod mit? Ne is válaszolj! Mert nem akarom hallani. Menj el, s hagyj békén. Nem akarom, hogy újra az életem részese legyél. Tudod milyen pokol volt az életem, másfél éven keresztül?
-       De tudom. –vágtam rá, de rögvest meg is bántam, hogy közbe szóltam.
-       Nem, nem tudod. Hiszen, nem voltál mellettem, hogy láttad volna, avagy érezted volna. Ahogyan azt se tudod, hogy hányszor epekedve vártam azt a pillanatot, amikor visszajössz hozzám, hogy elém állsz? Hogy átölelsz, és megcsókolsz, és arra kérsz, hogy maradjak mindig melletted? De ez a pillanat soha nem jött el. Éppen ezért is, döntöttem úgy a minap, hogy túllépek rajtad, s hogy igyekezni fogok téged elfelejteni. S erre, felbukkansz, s te azt kéred, hogy beszéljünk? Mégis miről, s miért? –minden egyes felém intézett kérdésénél, mellkason bökdösött, miközben szemei könnyel teltek meg.
-       Gyáva féreg voltam. Gyáva voltam, amiért nem mentem vissza hozzád, s nem kértem a bocsánatodat réden állva, mind addig, amíg meg nem bocsájtasz. Akartam, de még se tettem. Számtalanszor, vissza akartam térni, de nem mertem. Féltem, hogy elküldesz, s azt mondod… hogy soha többet nem akarsz látni. –vallottam be, miközben a kezeimmel az övéit fogtam le. –Minden egyes napon, a te arcodat láttam magam előtt. Egyetlen egy pillanat se telt el, hogy ne gondoltam volna rád. Arra, hogy mit csinálsz, elfelejtettél –e? Találtál –e egy másik férfit, aki mellett boldog vagy?! Amikor erre gondoltam a féltékenység, amit éreztem elemi erővel tört rám, ahogyan a fájdalom is, hogy tudtam… neked fájdalmat okoztam. Még mindig szeretlek Kris.
A vallomásom után, néma csönd telepedett ránk. Egymás szemeiben elveszve, próbáltam olvasni a szemeiből, de semmire se mentem.
Egyszer csak kiszakította a kezeit az enyémek közül, majd egy pofon csattant az arcomon, az ő tenyere által. Az egyik kezemet az arcomra simítottam, miközben a tekintetemmel még mindig az övéibe révedtem.
-       Ne merd azt mondani, hogy szeretsz! Megértetted? Nem akarom hallani. Nem, nem és nem! –ordította az arcomban. – Ezzel a vallomással már elkéstél!
Majd, kinyitotta a kocsija ajtaját, s a gázra taposott.
Szomorú és egyben fájdalmas tekintettel néztem, az elsuhanó kocsira, amiben ült, s az utolsó szavai csengettek a fülemben. – Ne merd azt mondani, hogy szeretsz! … Ezzel a vallomással már elkéstél! … elkéstél!
Épp ettől féltem. Féltem, hogy már késő őt visszaszereznem.
Még is mihez kezdhetnénk, én nélküle, amikor elveszítettem őt végleg! Végleg?

2012. január 27., péntek

Sorry...


Helló. Tényleg nagyon, de nagyon sajnálom amiért nem hoztam frisst a héten. de igazából, nem is vagyok otthon. :$ Viszont, holnap délután utazom haza, s így a hétvégén pedig befejezem az eddig fél kész következő részt. Amiben, mint sejthető, hogy Kris és Rob újra találkozását elevenítem meg. Minden erőmmel azon leszek majd, hogy nektek még ezen a hétvégén frisst tudjak adni. :)
Higgyétek el, nem direkt nem hoztam eddig frisst, s nem direkt váratlak titeket ennyi ideig. :(

Remélem, akad még pár kedves olvasom, aki megvár a folytatással. :$

Addig is, legyen kellemes és szép hétvégétek!


by: ღ Devil 
alias: ~Dóry~

2012. január 22., vasárnap

Ízelítő a következő fejezetből! *.*

Hali mindenkinek. 
Íme itt egy kis részlet a következő fejezetből. 



*Az asztalok között lépkedve, a tekintetemmel Kristent kerestem. S meg is találtam. A gesztenyebarna hosszú haja, hullámokban hevert a vállán. Az arcára pillantva, most is ugyanolyan elbűvölően gyönyörűnek láttam, mint mindig. Már majdnem az asztalukhoz értem, amikor hirtelen az arcát felém fordította, s a tekintetünk egybe olvadt.
A tekintetéből áradó érzések, mint a hurrikán úgy ragadtak magukkal. Fájdalmat; szomorúságot; döbbenetet és mintha egy cseppnyi haragot is láttam volna azokban a gyönyörű smaragdzöld szemeiben. De a viszontlátás örömét, és ami a legfontosabb a szerelem jelét azt nem láttam bennük...* 



Az előző fejikhez írt kommenteket, nagyon szépen köszönöm. 


Íme itt is a válaszaim a 43-44-dik fejezetre:

~Rockpassion~
Nagyon szépen köszönöm a kommentedet.:)
Nos, hát igen sejteni lehetett hogy mi is lesz a kimenetele.  Hát, lehetséges hogy arra még várnotok kel amíg Kris és Rob újra együtt lesznek. Ezzel még nem szeretnék elárulni semmit. De hamarosan, ami nem is olyan soká lesz, kiderül. ;)
Örülök neki, hogy tetszik az új design. Azt hiszem egy darabig biztosan így marad majd.
Hát... én nem tudom... vagyis nem hiszem már hogy 'oly' sokat lehetne még kihozni ebből a történetből. :$ Természetesen lehet, hogy lehetne. De.... de... majd elválik, hogy meddig. Abban biztos vagyok, hogy már nem sok van a történetből. :$
Xoxo
~Dóry~

~Orsy~
Neked is nagyon szépen köszönöm a véleményedet.:)
Örülök, hogy tetszett a "dupla fejezet". Bár, lehetett volna hosszabb is... amihez volt is ötletem.. csak épp levezetni nem tudtam. :$
Upsz... akkor azt hiszem óvatosan át kell hogy gondoljam... mit is írok. Mert még a végén, tényleg seggbe fogsz avagy fogtok billenteni. :D
Az hogy mi fog történni az étteremben, a kövi részből majd kiderül. ;) A frissel pedig igyekszem.
Puszi
~Dóry~

~GG~
Húgocskám, ám neked is nagyon szépen köszönöm, hogy most is véleményt alkottál nekem.:)
Aj... hogy én mennyire imádom azt a sejtő kis buksidat. :)
Nos... igazság szerint elsőnek a twilight forgatásáról gondolkoztam, de aztán elvetettem. Mert ugyebár Alice-t csak is Ashleynk játszhatná el. Ahogyan Emmettet Kel. S Roset pedig Nikki. S így mivel Ash nincs már, nem is lenne jó ez a twilight töri. 
Majd aztán valamelyik nap, épp a DVD lemezeket pakolgattam amikor is, megtaláltam a Remember Me-t. S így jött az az ötlet, hogy eme film kapcsán találkozzanak újra. :)
Azonban, hogy a forgatásokról lesz -e majd részletesebb beszámoló, nos nem ígérhetek semmit. De törekedni fogok arra, hogy azért a kellemes pillanatokat belesűrítsem majd a fejezetekbe.  ;)
Hogy lesznek -e valakijük a galambocskáinknak, azt még átgondolom. :D
S becézgetni szabad. Pláne meg neked, húgi! :P
Csókollak<33333
~Dóry~

Amint sikeresen betudom majd fejezni a fejit, azt akkor majd fel is teszem. Addig is legyetek rosszak. :D

by: Dóry

2012. január 21., szombat

Új Story!

Helló - helló!


Ismét jelentkezem most, igaz nem frissel avagy ízelítővel. De igazság szerint, még egyáltalán nem tudtam belefogni a következő fejezetbe. :S Ma már nem is fogok bele, de holnap, ha géphez jutok akkor neki kezdek a fejezet megírásának. 
Most amiért jelentkezem az, az, hogy mint köztudott, a jobb felső sarokban lett egy szavazás kirakva. Miszerint, ha ennek a történetnek vége lesz, szeretnétek -e tőlem egy másik RS történetet olvasni? - S eddig 45. szavazott kaptam. Amiből 44-en szeretnétek, s 1. személy pedig nem, szeretne tőlem egy másik RobStenes tőrit olvasni. Nos, bár még 9-10 nap van hátra a szavazatból, de mivel a többség az igenre szavazott, így az oldalát már megcsináltam. Ahova írtam is egy kis bevezetőt. Akit érdekel az kukkantson be. A történet címére kattintva oda is találtok. 



Egyenlőre csak ennyit szerettem volna most jelenleg közölni. Amint kész leszek a friss fejezettel, akkor majd jelentkezem. :) Addig is aki még nem olvasta a 43-44. fejezetet, az lejjebb tekerve el is olvashassa.
Mindenkinek kellemes estét, és hétvégét. 

ღ Devil 
alias: ~Dóry~

2012. január 14., szombat

43. - 44. fejezet

*.*Sziasztok!  Nagyon de nagyon szépen köszönöm az előző fejihez írt komikat, és a pipákat is. :) Az előző fejihez írt kommentekre a választ a kommenteknél olvashatjátok is. 
Íme itt is van a folytatás, ami két fejezetet is produkál. Tudom, hogy rövid lett... s, hogy nem lett valami jó... amit nagyon, de nagyon sajnálok. :(  Csak megjegyezném, hogy ilyen már rég volt. Mármint, hogy egy héten három frissel szolgálok nektek. Úgy hogy nem megszólni! :D :D :D 
/GG: Nos... egyrészről igen azért lettem Devil, amit te levezettél. Másrészről pedig... majd megtudod, hogy miért. ;) De, köszönöm hogy írtál. Én is szerizlek húgocskám! ;)/
Mindenkinek kellemes olvasást, és hétvégét.
Üdv: *.*


(Kris szemszög)

   Egész éjszaka nem aludtam egy szemhunyásnyit sem. A szemeimből a könnyeim, egy kis idő után elapadtak.
   Nem akarok tovább ő miatta szenvedni. Boldog akarok lenni. El akarom őt felejteni. De tudom, hogy ez lehetetlen. Már mégis hogyan felejthetném el, azt a férfit kibe visszavonhatatlanul is beleszerettem?! Sehogy. Esetleg csak tovább lépni tudok. Meg kell próbálnom. Gondolkoztam, adok egy esélyt Paul-nak.
Mivel aludni nem aludtam, sőt egyáltalán nem is vagyok álmos, így úgy döntöttem, hogy veszek egy forró zuhanyt, majd aztán beszélek Paul-al. Azonban mielőtt a fürdőbe léphettem volna megcsörrent a mobilom. Az éjjeli szekrényemhez lépve, a mobilt a kezembe véve megnyomtam a fogadó gombot.

  • -       Haló, tessék! –szóltam bele.
  • -       Jó reggelt Kristen! Jennifer vagyok.
  • -       Á, Jen. Szia. Mi újság? Minden rendben? –kérdeztem kíváncsian.
  • -       Igen, minden rendben. Csak azért hívlak, mert tudod, mint korában említettem neked, hogy lenne egy film, amit szeretnénk elkészíteni.
  • -       Óh, igen emlékszem már. A Remember me-t. Ugye? –kérdeztem.
Amikor még csak maga a forgató könyv volt kész, amit Jen írt meg, megmutatta nekem az alkotását. A forgató könyvet olvasva, egyből beleszerettem a női főszereplő karakterébe. Visszafogottabb a lány stílusa, nem adja magát olyan könnyen. Szinte teljesen azonosulni tudok az ő érzéseivel és karakterével.

  • -       Igen, igen. S mivel te már olvastad a könyvet, és mint mondtad is azonosulni is tudnál Ally-vel, így arra gondoltam, gondoltunk, hogy esetleg te játszhatnád Allyt. Na, mit szólsz? Elvállalod? –kérdezte.
Én csak némán hallgattam. Egyetlen egy szó se jött ki a torkomon. Mióta elolvastam azt a könyvet, minden vágyam az volt, hogy ha egyszer filmet készítenek belőle, akkor enyém legyen Ally szerepe.

  • -       Még szép, hogy elvállalom. –jelentettem ki, kicsit hangosabban is a kelleténél. Köszönöm, köszönöm.
  • -       Nagyon örülünk, hogy elvállaltad. Boldoggá tettél minket. Akkor légy szíves tízre legyél a Steak Hous-ban! Ott lesz a férfi főszereplő társad is, úgyhogy csinosítsd ki magad, ja és ne késs! Most le kell tennem. Szia – szia! –köszönt el, majd le is tette.
Annyira boldog voltam ettől a hírtől, hogy örömömben sikítottam egyet. Azonban a sikítássommal több, mint valószínű, hogy Paul-ra ráhozhattam a frászt, ugyanis ijedten robbant be a szobámba. A nyakába ugorva, mondtam el neki a sikításom okát.

  • -       Ez igazán jó hír, Kris. Gratulálok. De azért kérlek, máskor ne hozd rám így a frászt! –esketett meg.
  • -       Ígérem. –mondtam.
Majd amikor, Paul elhagyta a szobámat egyenest a fürdőbe rohantam, ahol egy gyors zuhany után valami csinosabb ruha után kajtattam a szekrényemben.A választásom egy egyszerű szürke koptatott farmer nadrágra és egy virágmintás lila tunikára esett. Felöltözvén, kifésültem a hajam, majd egy halvány alap sminket tettem fel az arcomra. Felvéve a fekete bőrcsizmámat, egy kisebb táskába belepakoltam a szükséges irataimat és telefonomat. 
  Amint késznek nyilvánítottam magam, elköszönten Paul-tól, majd beülve a minimbe indítottam is az étterem felé.

…*Ahol nem várt meglepetéssel kell majd szembenéznem*…

(Rob szemszög)

   Még a mai napig is csak ő rá tudok gondolni. Akárhogyan próbálom, őt elfelejteni nem tudom.
   Már az ajkaimon, sem játszanak boldog és őszinte mosolyok. Már semmi sem lesz olyan, mint akkor, amikor vele voltam. Szeretem őt, és ezen semmi és senki nem tud változatni. Már számtalanszor megfordult a fejemben, hogy visszamegyek hozzá és a bocsánatáért esedezem. De még se tettem. Nem tehettem. Mert ő ezt kérte, ezt kívánta. Legalábbis Kellan ezt közölte velem. Minden egyes beszélgetésünk során, mindig szerelmem felől érdeklődtem. Tudni akartam, hogy mit csinál, és hogy,- hogy van. A szívemben mintha ezernyi tőrt szúrtak volna, amikor tudatosult bennem, hogy elment s hogy én miattam hagyta el az otthonát és szeretteit. Bár tudnám, hogy most hol van. Sikerült –e túllépnie rajtam? Ha igen, boldog?
Ez a tudat, egyrészt megnyugvást jelentett másrészről pedig, dühöt. Dühöt, magam miatt éreztem. Belegondolni abba, hogy valaki más öleli, csókolja őt… és hogy ő viszonozza az öleléseket, a csókokat és a szerelmi vallomásokat, elkeserít. Fáj, mert elvesztettem őt. A fájdalom teljes erővel felemészt, amit akár akarom, akár nem el kell viselnem.
  • -       Szerelmem, bár újra az enyém lennél. Bár, újra a karjaimban tarthatnálak. –sóhajtottam erőtlenül, a sötétben burkolódzó szállodai szobába.

Amit két nappal korábban kaptam, Bentől és Jentől. Ők azok, kivel még anno szerelmemmel ismerkedtünk meg. Vagyis ismertük meg őket, a Bahamákon töltött két hetünkben. Akkor még boldogok voltunk együtt.
New York-ban apám cégénél, fél évnél több időt nem töltöttem. Szerencsére, és nagy megkönnyebbülésünkre apa szíve helyre jött. Ahogyan a cég is. Bár, a kollégákkal elég hamar megtaláltam a hangot, még is örültem, hogy apa visszatérhetett a céghez.
Azután, egy délutáni napon váratlanul Ben-be botlottam, ki akkor épp az egyik filmjének a forgatásáról jött. Újra találkozásunk örömére, beültünk egy kávézóba ahol bár röviden, de tömören elmeséltem a New York-ban létem okát. Amikor a Krissel való kapcsolatomról meséltem, együtt érzően viselkedett velem.Amiért hálás is voltam neki. Jól esett végre valaki olyas kinek beszélni erről, mint olyan embernek ki már tud róla, és aki úgy ismer, mint a tenyerét.
Ezt követően, Bennek és Jennifernek köszönhetően a színészkedésben megnyugvásra lelhettem. Egy – egy forgatásnál, mindig sikerült kikapcsolódnom és feledni a múltat.
A gondolataimból a telefonom csörgése térített vissza, amit felvéve beleszóltam, nem éppen kedves hangnemben.
  • - Mondd!
  • - Neked is Jó reggelt Rob! –ismertem fel Ben hangját.
  • A telefon kijelzőjére pillantva, az óra reggel nyolcat jelzett. Így eltelt volna az idő? Észre se vettem.
  • - Bocs, csak nem aludtam valami jól az igaza. –mondtam az igazat.
  • - Semmi gond. Viszont szükségem lenne rád, ugyan is lenne számodra egy film béli főszerepem. Még pedig a Remember me. –mondta. –
  • - Öm, oké. S kikkel kéne dolgoznom? –kérdeztem hirtelen.
  • - Nos, hát a női főszereplő társad… - a hangjából ki véltem, a hezitálását. Amit egyáltalán nem értettem, hogy miért is hezitál. – Nem más, mint Kristen.
  • - Milyen Kristen?
  • - Kristen Stewart.

Amint tudatosult bennem, hogy ki is lesz a női főszereplő… olyan volt mintha ez az egész csak egy álom, vagy mintha az égiek valami „ördögi” csúf játékot űznének velem.  
  • -       Jól hallottam, azt mondtad, hogy Kristen… Kristen Stewart? –kérdeztem idegesen.
  • -       Igen Rob, jól hallottad. A Steak House-ban találkozunk pontban tízkor. Ne kés! Ja, és előre szólok, hogy ő nem tudja, hogy te is ott leszel. Szia. –köszönt el.

A döbbenet és a viszontlátás töredéke, teljesen letaglózott. Ezernyi és ezer gondolat cikázott a fejemben, de mind összevissza zagyvaság volt. Nem tudtam, hogy mihez kezdjek… ahogyan azt se tudtam, hogy mit csináljak. A tudat, hogy újra láthatom őt, egyrészről boldogsággal öntötte el eddig fájó szívemet. Más részről, pedig kétségek gyötörtek. Még pedig arról, hogy mi van akkor, ha ő nem fog nekem annyira örülni, mint ahogyan én neki. Vajon, mennyire változott meg? Abban biztos vagyok, hogy akár hogyan is néz ki, számomra ő mindig is a világ leggyönyörűbb nője lesz.
A fürdőbe rohanva, gyorsan letussoltam, majd megborotválkoztam. A szobába érve, a bőröndömből előhalásztam, egy farmert és egy rövid ujjú inget. A hajamba beletúrtam egy párszor, majd az ágyról felvéve a táskám miben az irataim voltak-, a telefonomat és a kabátomat, elhagytam a szobát.
Szerencsémre a szálloda előtt, épp egy taxi állt, amibe beülve utasítottam a sofőrt, hogy hova vigyen.
  Az éttermiig vezető utón, izgatottan a gondolataimba merültem…

2012. január 13., péntek

*.*Név változtatás*.*

*.*Sziasztok.  Nos mint a fenti címben is olvashatjátok, nevet változtattam. S mostantól a ˇSalivanaˇ(Dorisz) helyett... :

ღDevilღ

lesz, az írói nevem. Hogy ennek mi az oka... az legyen az én titkom.:)

Üdv: ღDevil


Alias:Dóry

2012. január 11., szerda

42. fejezet

*.*Sziasztok. Köszönöm az előző fejihez írt kommenteket. A válaszokat ismételten ott olvashatjátok. :) S természetesen a pipákat is nagyon szépen köszönöm.  S csak abban reménykedem, hogy ennél a fejezetnél is megtiszteltek majd a véleményeitekkel. Ahogyan majd a folytatásoknál is. :S 
Jó olvasást, és kellemes szép hetet! :)
by:Dóry*.*




(Kris szemszög)

   A Piedra folyó partján ültem, és sírtam. A legenda szerint, ami ebbe a vízbe hullik – a falevelek, a bogarak, a madártollak -, a folyó fenekén kaviccsá változik.
   Ó, ha kitéphetném a szívemet a keblemből, és belehajíthatnám az áradatba! Nem volna többé fájdalom, sem szenvedés, sem emlékek. Hideg téli nap volt, és éreztem, ahogy a könnyeim lecsorognak az arcomon, azután elvegyülnek a jeges vízzel, amely a lábaim előtt hömpölyög. Valahol ez a folyó is csatlakozik egy másikhoz, aztán megint egy másikhoz, míg végül – távol a szememtől és a szívemtől – ez az összes víz beleömlik a tengerbe. Folyjanak hát minél messzebbre a könnyeim, hogy kedvesem soha ne tudja meg, hogy sírtam miatta. Folyjanak minél messzebbre a könnyeim, hogy elfeledhessem, a vízeséses kis patakunkat, a Bahamákon töltött csodás két hetet, a szomorú és egyben boldog pillanatainkat, és az egészen másfélévvel ezelőttiig közösen megtett utunkat, amit megtettünk együtt. Hadd felejtsem el álmaim országútjait, hegyeit és mezőit. Álmaimat, amelyek a miénk voltak, és amelyekről mégsem tudtam.

…Másfél évvel korábban…

/Nem felelt, csak fájó tekintettel nézett újra a szemeimbe…/

*… miért, nem felel? Miért nem add valami féle magyarázatot, arra, amire épp szándékozni készült?
Mit tettem én, hogy ennyi fájdalommal és keserűséggel kell szembenéznem?
-       Rob válaszolj már, az istenit! –szóltam rá kicsit erélyesebben.
Pedig eszem ágában sem volt, hogy kiabáljak vele. Még meg se fordult a fejemben, hogy ordítsak és kiabáljak vele. Ami egyrészt jogos is lett volna a részemről. Hiszen titkolózott előttem. S ráadásul csak egy búcsúlevelet akart hagyni maga után.
-       Nyugodtan elmondhattad volna. Vagy már nem bízol meg bennem? Tudom, hogy az elmúlt egy hónapban kissé magamban zárkóztam, de ez nem jelenti azt… hogy nem tudtuk volna ezt megbeszélni már korábban. Tudod, nem is az a fáj a legjobban, hogy úgy döntöttél mégis elmész, ha nem az, hogy így akartál itt hagyni. –mondtam, visszavéve a hangomat.
Kimászva az ágyból, a ruháimat lassan magamra húztam. Már az ingem begombolásánál tartottam, amikor két kéz bilincsként ragadták meg az enyéimet. A szemeibe pillantva, a szívemet kitöltő fájdalom még erőssebbé vált.
-       Tudom, és ha visszafordíthatnám az időt, akkor nem így cselekedtem volna. Fáj, hogy neked fájdalmat okoztam. S ezt a fájdalmat, amelyet itt legbelül érzek, –tette az egyik kezemet a szívére – meg is érdemlem. Amit vállalok is.
-       Ne Rob. Talán ez a helyes. Talán ez volt megírva számunkra. Nem kérhetem, és nem is kérem, hogy válasz köztem és a szüleid között.
-       Gyere velem.
-       Mi? –kérdeztem döbbenten.
-       Gyere velem! –ismételte el újra.
-       Nem lehet. - feleltem halkan.
-       De miért? Miért nem lehetne? –kérdezte, fájdalommal teli hanggal.
-       Azért menjek veled, hogy eltávolodjunk egymástól? Hogy amíg te dolgozol, én egyedül legyek? Várjalak minden egyes este, abban a reményben, hogy most végre velem is foglalkozz? Majd csalódottan feküdjek le melléd, amiért te fáradtan hazajőve bedőlsz az ágyba, és már alszol is?
-       Én nem… - ellenkezett volna, amit én nem tudtam hagyni.
-       Ne mond azt, hogy nem lenne így! Ne! Nem akarom ugyan arra a sorsra jutni, amire az anyám. Aki minden egyes olyan alkalommal amikor, apám késő esténként ért haza és fáradtan dőlt be az ágyba, keservesen sírdogált. Szenvedett, mert apának alig volt rá ideje. Mindig csak a munka és a munka volt számára a legelső. Tudom, te nem vagy az apám. De úgy is ez lenne a vesztünk. Amit én nem tudnék elviselni.
-       Csak egy pár hónapot addig, amíg apa meg nem gyógyul. Azután visszajövök, és újra együtt lehetünk. De közben tarthatnánk a kapcsolat egymással. –próbált érveket mondani arra, amelyre mind a ketten jelenleg számítottunk.
-       Mi van, ha abból a párhónapból, több hónap lesz? Avagy évek?  Mind a ketten tudjuk, hogy akármennyire is szeretnénk, így úgyse menne. Esetleg egy két hónapig. S mi lesz azután? Nagyon úgy tűnik, hogy a kettőnk kapcsolatának csak ennyi idő jutott. Amit le is kell zárnunk. Szeretlek, és mindig is szeretni foglak teljes szívemből. Így lesz a legjobb.
-       Kinek lesz így a legjobb? Mond Kristen! –fogta két tenyere közé az arcomat, kényszerítve arra, hogy a gyönyörű szemeibe nézzek.
A válaszom előtt, az ajkaimat az övére helyeztem. Éreztem amint a könnyeim végig csordulnak az arcomon. Legbelül ordítottam, hogy: / - Ne! Nem érhet így vége a kettőnk kapcsolata! - / De az, helyet hogy a fejemben lévő hangra hallgattam volna, elszakadtam ajkaitól.
A tekintettemmel még egyszer utoljára végigpásztáztam az arca minden egyes szegletét, - ajkait – gyönyörű szürkéskék szemeit -. Néztem rá sokáig, mozdulatlan szemgolyókkal, s éreztem, hogy minden el van veszve. Hogy én ebből a szobából ki fogok menni, és ebbe a szobába soha, de soha többet nem fogok visszajönni. Bágyadt, és ijedt mosoly fénylett fel szomorú arcomra amint elhagytam a szállodát…


…A jelenben…

Fáj az emléke, még soha nem fájt ennyire semmi, és senki elvesztése, mint az övé. Talán mert ő volt az én másik felem, aki a legeslegfontosabb személy volt az életemben? Hiába igyekszem őt elfelejteni, de még sem tudom. Élni akarok tovább az életemet, de így nem megy. Minden egyes pillanatban az ő arca lebeg a szemeim előtt. Álmaimban mindig ő vele álmodom. Tudom, magamra vessek, amiért véget vetettem a kapcsolatunknak. De akkor ott abban a pillanatban azt a döntést láttam a legjobban…
Más fél év telt azóta, hogy vissza se nézve otthagytam őt a szálloda szobájában.
Ennyi idő leforgásában, megpróbáltam új életet kezdeni. Egy ideig még anyáékkal maradtam, de amikor már kezdett elegem lenni a sajnálatukból, úgy döntöttem, hogy elköltözöm.
Miközben a szobámban a cuccaimat pakoltam össze, akkor rátaláltam egy névjegykártyára melyet még akkor kaptunk, amikor Bahamákon voltunk. Ahol személyesen is meg ismerkedhettünk Bennel és Jennel. Akiket a Daredevil – A fenegyerek c. filmből ismertünk meg. Ez volt az egyik olyan film, melyet mind a ketten nagyon megszerettünk. Volt, hogy egy héten háromszor – négyszer is megnéztük a filmet.
Amint az eszembe jutott, hogy akkor mikor ezt a kis kártyát nekünk adták felajánlották, hogyha egyszer szeretnénk mi is a színészkedéssel foglalkozni, akkor ők szívesen segítenek nekünk helyt állni azon pályán, amelyen ők is helyt állnak.
Akkor abban a szent pillanatban fel is hívtam őket, kik boldogan fogadták, hogy mégis a színészkedésre adom a fejem.
Igaz szomorú voltam, amiért anyáékat ismét elhagyom. De megértették, hogy Rob hiánya miatt Los Angelesben tovább nem tudok boldog lenni…
Azóta amióta Colorado-ba költöztem, ahol a színészi karrierem bár lassan, de sikeresen beindulni látszik. Eddig mindössze három filmben szerepelhettem. Ami nem is olyan kevés csupán a másfél évet tekintve. A nők hálójában c. filmben szerepelhettem elsőnek. Amelyben a filmben alakító anyám és én az új szomszédfiúba zúgunk bele, de sajnálatomra a srác az anyám iránt érez csak vonzalmat és szerelmet is.
A stáb tagok, és a filmben szereplő színészek mind nagyon rendesek és türelmesek voltam velem. Ami igazán jól esett. Ők éreztették velem, hogy az élet még sok új és boldogabb pillanatokat szül majd számomra. Ami így is volt.  A második film volt a Kalandpark. Ami hát, hogy is mondjam. Olyan közepes volt számomra. Tetszett is meg nem is. Hogy miért is vagyok ezen a véleményen? Hát, azt elég nehéz megmagyarázni.
Talán azért is nem tetszett annyira, mert akit alakítanom kellett az egyáltalán nem hasonlít rám?!
A harmadik film, amiben szerepelhettem az a Tenger vadjai c. film volt. Amikor megtudtam, hogy ki is a másik főszereplő társam kivel egy párt kellett alakítanom a filmben, teljesen meg voltam döbbentve. Ugyan is a társam nem más volt, mint Paul Walker, az én egyik régi jó barátom.
Mint megtudhattam, ő már régebben is szerepelt egy pár filmben, ami szintén sokkolt. Ugyan is nekem erről soha sem beszélt. De végül is nagyon örültem neki, hogy újra találkozhattam vele, és hogy együtt szerepelhettem vele egy filmben.
Nem mondom, hogy nem találtam frusztrálónak azt, hogy egy párt kell alakítanom majd vele a filmvásznon, de azt se mondom, hogy ez elboldogtalanított…
-       Kris! Kris, már mindenhol kerestelek. Gyere, hazaviszlek, mielőtt még megbetegednél. –állított fel Paul.
-       Sajnálom. –hajtottam le a fejemet, bűnbánóan.
-       Nincs semmi baj, csak máskor ne tűnj el így szó nélkül. –kért, amire csak egy fejbiccenéssel feleltem.
A film forgatása óta, Paul hozzám költözött. Igaz amikor Robról akart volna valamit kérdezni, avagy mondani, én mindig rászóltam, hogy ne. Egyszerűen nem akartam hallani róla semmit. Még ha legbelül a kíváncsiság majd szétvetett, hogy vajon mi van vele? Mit csinál? Boldog?
Hazaérve Paul segített levenni a kabátomat és a csizmámat, majd a már rég begyújtott meleg kandalló elé ültetett. Egy pokrócot terített a hátamra, majd pár perccel később egy forró bögre teát adott a kezembe. Amit lassan – lassan szürcsölgetni is kezdtem.
-       Nem is értem, hogy miért vagy velem mindig ilyen kedves, és ódaadó! –jelentettem ki, mint sem kérdeztem, miközben a kandallóbban lévő pattogó tűzet néztem.
-       Talán mert sokat jelentesz nekem? –ült le mellém, a kezeim közül a bögrét a kis asztalra rakta, csak hogy a kezeimet az ő kezei közé vehesse. – Talán mert, sokkal többet érzek irántad, mint azt hittem?
-       Paul, én… - mondani akartam valamit, de ő azonban ezt nem hagyta.
-       Tudom, hogy még mindig Robot szereted. De kérlek, adj nekem egy esélyt, hogy segíthessek neked túllépni rajta. –kérlelt.
Meg sem várva a válaszomat, az ajkait lassan az enyémekre helyezte.
Nem tudom, és nem is értem, hogy mi ütött belém, de viszonoztam a csókját. Érezni akartam, hogy valaki éreztesse velem, azt hogy igen is fontos vagyok a számára, hogy nem vagyok egyedül.
Paul a kezeit a csípőmre simította, majd egyre hátrább döntött a kanapén.
Mielőtt azonban teljesen belelendülhettünk volna, a fejemben megszólalt egy kis hang, hogy ez nem helyes. Még akkor sem, ha egyikünk sincs lekötelezve.
A kezeimet a mellkasára csúsztatva taszítottam el őt magamtól.
- Paul, én… én, kedvellek, sőt mi több szeretlek. De mint csak egy barátot. Semmi több. Akármennyire is szeretném Robot, úgy sem fogom tudni. Ugyan is ő volt az életem nagy szerelme, ahogyan még most is az. Sajnálom. –az utolsó szót, már csak motyogtam. Felpattanva mellőle, egyenest a szobámba rohantam, ahol az ajtót magam mögött bezártam. Majd lecsúszva az ajtó mentén a padlóra, halk sírásba kezdtem…

2012. január 3., kedd

41. fejezet

*.* Sziasztok. Íme itt is az év első fejezettje. Amely remélem tetszeni fog majd mindenkinek. Az előző fejihez írt kommenteket nagyon szépen köszönöm Szandinak és Rockpassionnak. (L) De, természetesen a pipákat is köszönöm.
Mint ahogyan az izelítőnél is írtam ebben a fejezetben lesz egy kis +18-as rész is. Azaz Rob szemszögéből. Előre is bocsánatot kérek, hogy nem egy csúcs szuper khm..-öt írtam. De bevallom... Rob szemszögéből kicsit nehezebb egy ilyen részt összehozni. :s
Mindenkinek jó olvasást kívánok. 
Üdv:Dóry*.*



(Rob szemszög)

    …Másnap este…

   Elérkezett hát az utolsó Los Angelesben töltött estém. Ez alatt a két nap alatt, azon törtem a fejem, hogy mégis hogyan közöljem azt a hírt Krissel, hogy elmegyek…
   Számtalan variáció zajlott le elmémbe, amelyek közül csak is egyetlen egye tehetek már csak. Még pedig, hogy az utolsó estémet, csak is szerelmemmel fogom eldönteni, még ha ő nem is tud még semmit sem a döntésemről, ahogyan semmit az utazásomról és annak okáról sem.
Bár, szerelmemnek feltűnt a titokzatosságom, de türelemre intve őt, egyelőre tudtam még tartani magam. A szállodáig vezető utón, szomorúan és természetesen fájón gondoltam arra, hogy ez után az éjszaka után, egy jó darabig nem láthatom majd őt, nem érinthetem meg, nem ölelhetem, és nem csókolhatom őt. Fáj, hogy itt kell hagynom őt. De, nem tudom megtenni azt, hogy elszakítsam őt Juleséktól, és a kis Sophie-tól. Tudom, hogy szeret engem. Ez felől semmi kétségem sincs. De, neki most a családjára van szüksége. Ők mellette tudnak lenni nap, mint nap. Ahogyan én nem fogok tudni mellette lenni.
-       Édesem, minden rendben van? –térített vissza a gondolataimból, szerelmem gyönyörű hangja –miközben a balkezét, az enyémre simította-.
-       Igen, persze. Nincs semmi baj. Csak, elmerengtem egy kicsit. –füllentettem.
Utálom és egyben gyűlölőm is magam, amiért ezt teszem vele. Ő nem ezt érdemli.
Megérkezve a szállodába, kiszálltam a kocsimból, majd szerelmem oldalára sietve, tártam ki neki az ajtót. Amit, ő egy apró csókkal köszönt meg.
Szerelmemmel összekulcsoltam az ujjainkat, majd utunkat az épület belsejébe vettük. A recepcióhoz lépve, a nevemet mondván a szoba kulcsait már a tenyeremben tudhattam is.
A liftbe beszállva, Kris mögé álltam, s hátulról átölelve a derekát, helyezkedtünk el a bent lévők mellett. Amikor felértünk a harmadik emeletre ahol a szobánk is volt, kiléptünk a liftből és a szobánk felé vezetettem szerelmemet.
Belépve a szobába, egyből az ajkaira tapadtam. Éreztem rajta, hogy ez a mozdulat kicsit meghökkentette, de azonban ő sem volt rest viszonozni a csókomat…
Egymás ajkait tépve, markoltam bele a fenekébe ezzel egy kisebb nyögést előcsalva belőle. Majd a lábait a derekamra kulcsolva, folytatta tovább a csókunkat. Szerettem volna ezen az estén kicsit figyelmesebb lenni vele, de ő azonban másképp gondolta. S mivel szerettem volna neki megadni mindent, így én sem igazán finomkodtam.
Szerencsémre egy egyszerű elől gombolós ing volt rajta, amit csak simán letéptem róla. Az ajkaim az ajkairól a nyakára vándoroltak. Először csak apró csókokat leheltem pihe – puha bőrére, majd lassan szívogatni kezdtem azt. Amivel csak még több nyögést csaltam ki szerelmemből.Lejjebb haladva a nyakáról a melleire tértem át. Amiket - miután sikerült megszabadítanom a melltartótól-, kezdtem el kényeztetni. Minden egyes szerelmemnek okozott gyönyörért, élvezettel hallgattam a gyönyörű hangját, melyek hol apró sikolyokból állt, avagy amikor a nevemet kiáltsa.
Az ágyhoz közeledve, óvatosan a hátára fektettem őt, majd kigombolva a nadrágját, húztam azt le róla. Azonban mielőtt az utolsó zavaró ruhadarabtól is megszabadíthattam volna őt, hirtelen megfordította a testhelyzetünket. Így ő volt felül, míg én alul.
Miután ő is megszabadított az engem borító ruháktól, vette az ujjai közé merev férfiasságomat.  Először csak lassan mozgatta a kezeit, majd mikor az ajkaival egyaránt űzött a gyönyör felé… a torkomból állatias morgások szakadtak fel. Most is sikerült neki az őrületbe kergetnie az édes kínzásával. Nem akartam még most elsőnek elsülni, de azonban az akarásomnak egy nagy nyögés lett a vége. Amíg én próbáltam visszanyerni a rendes levegővételt, addig ő meleg csókokkal hintette be a mellkasomat.Ám azonban az ajkait követvén, a körmeit is végig szántotta rajtam, egyre jobban felkorbácsolva a vágyaimat. Így hát rögvest fordítottam is a testhelyzetünkön. Egy forró csókban összeforrva, simítottam végig teste minden egyes részén. De, mivel még az utolsó zavaró tényező ruhadarab rajta volt, azt egy nem tetsző morgással le is téptem róla. Az ujjaimat egészen a forróságához vezettem, amin miután végig simítottam egy párszor, az ujjaimat egyre jobban belé fúrtam…
Egyre gyorsabban mozgatva az ujjaimat a forróságában, hamarosan sikerült őt az első csúcsra juttatnom a mai estén. Amíg ő a levegőért kapkodott, addig én az ajkaimmal újra a nyakát míg- a kezeimmel a melleit – vettem birtokba.
Amikor az arcán láttam, hogy valamennyire sikerült visszatérnie a helyes levegővételhez, a férfiasságomat az ő forró nőiességébe helyeztem. Ekkor mind a kettőnkből, egy hangos nyögés szakadt föl. Megcsókolva szerelmemet, kezdtem el lassan mozogni benne. Kris a körmeimet a hátamba vájva, nyomta az ölét még szorosabban az enyémhez, még gyorsabb tempót ingerelve. Amit én boldogan teljesítettem is.
Mielőtt azonban mindkettőnket utolért volna az édes megsemmisülés, egyszerre mondtuk azt egymásnak, hogy:
-       Szeretlek!
Kijjebb húzódva szerelmemből, feküdtem mellé...
Egymást ölelve, hallgattuk a másikat, ahogyan lihegve veszi a levegőt.

(Kris szemszög)

Miközben mindkettőnk lélegzete lenyugodni látszott, azon gondolkodtam, hogy felhozzam –e neki azt a témát. Melyről a tegnapi napon szereztem tudomást.
Még most is alig hiszem el, hogy nekem egy szót se szólt arról, hogy Richard nincs jól. Még is miért nem említette meg? Vajon, ha Claire nem mondja el nekem, hogy mi történt Richarddal, akkor Rob elmondta volna? De, hisz eddig se mondta el. Akkor meg? Tán már nem bízik meg bennem? Vagy mi a szösz?
Muszáj, leszek én előrukkolni ezzel a témával. Mert Rob ha eddig nem hozta fel, akkor eztán se fogja.
-       Rob? –szólítottam meg.
-       Igen, kicsim. Mi a baj? –kérdezte, hátra simítva egy tincsemet.
-       Tegnap Claire-rel beszéltem telefonon. –kezdtem bele. Amint kiejtettem az anyja nevét, éreztem amint hirtelen megdermedt alattam. – Elmondta, hogy apukád nincs jól és… és, hogy neked kell egy ideig átvenned az apukád cégét. S, arra vagyok kíváncsi, hogy nekem erről eddig mért nem szóltál? –egy kicsit feljebb emelkedtem, majd a tekintetemet az arcára emeltem.
Egy ideig csak némán, állta a tekintetemet. Majd kicsusszanva mellőlem, magára húzta a bokszerét és az ablakhoz sétált és a szememben nézve kezdet bele a magyarázatába.
-       Azért mert én, nem akarlak itt hagyni. Nem szeretnék tőled távol lenni. Főleg meg nem most, mikor… mikor a legnagyobb szükséged lenned rám. De ez mellett a szüleimnek is szükségük van rám. Már számtalanszor el akartam neked mondani, de egyszerűen nem ment. Nem tudtam. S, most mégis képes lettem volna téged itt hagyni egy búcsúlevéllel. –az utolsó mondatánál a tekintetét elfordította rólam.
Az addig oké, hogy úgy döntött mégis elutazik New Yorkba, hogy a szülein segíthessen. De az hogy egy rohadt levéllel képes lett volna magamra hagyni, az kiverte nálam a biztosítékot.
-       Mi? Egy búcsúlevelet hagytál volna magad után? Képes lettél volna rá? –emeltem fel a hangomat, pedig nem akartam. Nem akartam vele veszekedni. Pláne meg nem, amikor ki tudja, meddig nem is láthatom majd őt.
Nem felelt, csak fájó tekintettel nézett újra a szemembe…



2012. január 2., hétfő

Ízelítő a következő fejezetből! *.*

*Megérkezve a szállodába, kiszálltam a kocsimból, majd szerelmem oldalára sietve, tártam ki neki az ajtót. Amit, ő egy apró csókkal köszönt meg.
Szerelmemmel összekulcsoltam az ujjainkat, majd utunkat az épület belsejébe vettük. A recepcióhoz lépve, a nevemet mondván a szoba kulcsait már a tenyeremben tudhattam is.
A liftbe beszállva, Kris mögé álltam, s hátulról átölelve a derekát, helyezkedtünk el a bent lévők mellett. Amikor felértünk a harmadik emeletre ahol a szobánk is volt, kiléptünk a liftből és a szobánk felé vezetettem szerelmemet.
Belépve a szobába, egyből az ajkaira tapadtam. Éreztem rajta, hogy ez a mozdulat kicsit meghökkentette, de azonban ő sem volt rest viszonozni a csókomat.*

*.* Köszöntök mindenkit ebben a 2012-es évben is ezen az oldalon. Remélem mindenkinek jól telt a tavalyi év utolsó napja. :) Egy kis ízelítővel tudtam, most ezen a napon szolgálni nektek. Szerdán, legkésőbb csütörtökön már egészében olvashatjátok a fejezet. Kicsit hosszabb kiadásban, mint az előzőt. ;) S számíthattok majd egy kis +18-as résszel is ebben a fejiben. ;) Addig is legyetek "Rosszak".
by:Dóry*.*