26. fejezet

*Miközben Ashley a kicsiről készült ultrahangos képet mutatta meg a többieknek, egy ismerősen csengő hangot hallottam meg mögülünk. Hátra fordulva, Cam döbbent és kissé szomorkás tekintetébe révedtünk.....*

....a meglepődöttségből, először én úcsodtam fel. Fel állva, szerelmem mellől, rögvest a bátyám nyakába vetettem magam. Miközben, mindenkit üdvözölt, felkísértem őt a szobájába, ahol biztosítottam arról, hogy tudok arról, hogy mit is érez barátnőm iránt. Bár, a szívem sajdult bele, abba hogy belegondoltam, hogy ő min és miken ment, mehet át, én mindig mellette leszek, ha szüksége lesz rá. Kifaggattam a Kaliforniába töltött, időszaka minden egyes pillanatáról, s én is beszámoltam neki az itthon történtekről. Bár, kissé szomorú volt, hogy az a nő kibe beleszeretett, nem csak férjhez készül menni más férfihoz, de még gyereket is szül, neki hamarosan, elmondta hogy az : *Hogyan, lépjünk túl Ashleyn! *-döntése, igencsak jó úton jár. Ugyan is sikerült újra összefutnia, a repteres csajjal, Nikkivel. Akivel, úgymond kezd kialakulni valami köztük. Ez a hír felettébb, boldog mosolyt csalt az arcomra. S miközben, bátyám Nikkiről mesélt, az arcát és a szemeit figyelvén, észrevettem hogy, teljesen odavan ezért a lányért. Teljes odaadással, és szeretetteljesen mesél róla.

-De, nem egyedül jöttem ám haza. Ha nem , Nikki is velem jött. Bár, ő a nagyszüleihez ment, a holnapi és remélem, hogy az itthon töltött napjainkat, együtt tölthetjük majd. –mondta, csillogással a szemeiben.

-Hát, ez nagyszerű hír. Tudod mit? Mi lenne, ha holnap estére elhoznád ide, s velünk együtt vacsorázhatna. Legalább nekünk is bemutathatnád, vagy is a többieknek. –vetettem fel, a meghívást.

-Köszönöm Kris. –ölelt meg, amit viszonoztam én is....

Ezt követő, órákban a többiekkel együtt ültünk a nappaliban, s beszélgetésbe elegyedtünk, amibe később anya is beszállt. S amikor, megtudta, hogy Ashley-nek és Kellannak, kis babája lesz, na meg hogy Cam is haza jött egy párnapra, majd kicsattant a boldogságtól...

Másnap délelőtt tíz óra tájékán, ébredtem fel. Oldalra nézve, észrevettem, hogy szerelmem még alszik. Így, kimászva mellőle az ágyból, öltöztem át, s elvégezve a reggeli teendőimet, mentem le a konyhába, ahol anya és Ash süstörögtek.

-Jó reggelt. –köszöntem, majd kitöltöttem magamnak a szokásos kávé adagomat.

Elfogyasztva a kávémat, és a reggelimet álltam be anyához, és barátnőmhöz az ebéd elkészítéséhez, na meg a vacsora elkészítéséhez. Miközben, mi lányok a menüt készítettük, lassacskán a fiúk is a konyhába, jöttek hogy elfogyasszák a reggelijüket. Természetesen én, és barátnőm külön reggeli csókban is részesedtünk. Miután a fiúk is elfogyasztották  a reggelijüket, anya nekik is kiosztotta a feladatokat.

Ebéd után, Cam elment Nikkihez, mi pedig nosztalgiázni kezdtünk. Berakva a Végső állomás film sorozatot, mullasztottuk el az időnket. Egészen, a vacsora elérkeztéig. Ugyan is, vacsora előtt egy órával, anya mindannyiunkat felküldött az emeletre, hogy tegyük rendbe magunkat. Anya utasítására, mind azt tettük amit kért.. Épp hogy leértünk a földszintre, Paul meg is érkezett. Kezében, három rózsa csokor, és két üveg finom vörös bor. Robra nézve, éreztem és láttam rajta a feszültséget, na meg a féltékenykedést. S ami még jobban betette nálam a kaput, hogy kissé mérges pillantásokat lövel Paul felé. Mire, kicsit bosszantottan, szorítottam meg a kezét, arra késztetve, hogy figyeljen rám.

-Elnézést, Rob kijönnél velem egy pillanatra. –néztem rá szigorúan.

Mire, ő bólintva jelezte, hogy igen. Felállva az asztaltól, indultam a hátsó ajtó felé, ki az udvarra, egészen a medence széléig. Hátra sem nézve, tudtam és hallottam hogy Rob követett úgy ahogyan kértem. Mielőtt azonban, szólásra nyithattam volna a számat, a gondolataimat szedegettem elő magamban.

-Semmi sem félelmetesebb a kételkedésnél. A kételkedés embereket választ el. Olyan méreg, ami a barátságokat porlaszt szét, és kellemese kapcsolatokat darabol fel. Olyan tüske, ami irritál és sebez; olyan fegyver, ami öl. –kis hatás szünetet hagyva, folytattam a mondani valómat. –Rob, szeretlek. Ezt te is nagyon jól tudod. Hiszen, már számtalanszor mondtam és be is bizonyítottam. Paul, csak egy barát. És ezt ő is tudja jól. Kérdeznék valamit, adtam rá egy cseppnyi okot is arra, hogy féltékeny légy?

-Nem! De....

-Na látod. Nem adtam rá okot. De te még is úgy viselkedsz, mintha bármelyik pillanatban Paul karjában, vagy mellesleg az ágyában kötnék ki. Bízz meg bennem Rob. Legalábbis egy kicsit bízzál bennem. Soha, nem tudnálak meg csalni. Még akkor sem, ha nem szeretnélek már. De szeretlek. És eszem ágában sincs, megcsalni téged. De, hogyha te nem tudsz megbízni bennem..

-De hogy is nem Kris. Én bízok benned. Csak benne nem. –szakított félbe.

Mit is mondhatnék erre. Hiszek, a szavában miszerint bízik bennem. De még se ezt mutatja. Kételkedik bennem. Mert ha nem kételkedne bennem, akkor nem féltékenykedne.

-Az oké, és rendben is van, hogy bízol bennem. De kételkedsz. Kételkedsz Rob. Mivel féltékeny vagy, így kételkedsz is bennem. Nem akarlak elveszíteni. De, ha kételkedsz bennem, és a szavaimban akkor még most vessünk végett a kapcsolatunknak. Szeretlek tiszta szívemből. De, nekem ez fáj.  

-Ne, ne mondd ezt. Kérlek, ne hagyj el. –zárt karjaiba, hátulról.

-Adj időt nekem. Adj egy kis időt. –kértem, miközben a könnyeimmel küszködve, bújtam ki imádott ölelése közül.

-Ne, ne csináld ezt. Sajnálom. –mondta lehajtott fejjel.

Végig simítva az arcán, bánatos és fájdalmas tekintetébe révedve, hiába tudtam hogy az a kis idő amit tőle távol fogok eltölteni, fájni fog. De ha, nem szánok magamra is egy kis időt, vagyis ha nem gondolkozom akkor belefogok rokkanni ebbe az egészbe.

-Talán, ez a pár nap egymástól külön töltött idő, mindkettőnknek jót fog tenni. –mondtam, magam mellé téve a kezeimet.

-Miért? –kérdezte, fájdalommal a hangján.

-Túl sok minden, történt azóta hogy itthon vagyok. S amik történtek velem, New York-ban, itt gondolok Mark-ra, és Kevinre. Akkor Cam szerelme egy olyan nő iránt, ki másnak adta a szívét, a munkája Kaliforniába. Te és én. Talán elhamarkodtuk, azt hogy együtt vagyunk. Nem adtunk időt, magunknak arra, hogy át gondoljuk a kapcsolatunknak. Vagy, nem is tudom. Teljesen össze vagyok zavarodva.  S kell egy kis egyedüllét. Ezért, elutazom pár napra, hogy átgondoljam és megfontoljam a kapcsolatunknak. Mert, félek hogy elveszítelek. Ezt meg kell hogy értsd. –feleltem.

Pár percig még álltuk egy mást, bús és fájdalmas tekintetét, majd visszamenve a többiekhez foglaltunk helyet. Bár mindkettőnk gondolata másfelé járt, vagy is ugyanarra gondoltunk, a többiek felé igyekeztük nem mutatni, és éreztetni velük az érzéseinket.

Időközben Cam, és Nikki is meg érkezett. Nikkiről és Paul-ról, kiderült hogy rokonok. Azaz unokatestvérek, anyai ágon. Ezt követő percekben, és órákban Nikki szinte a család tagjává vált, ahogyan Paul is. Legalábbis a többiek családtagként kezelték őket is. Hiába, próbáltam rájuk figyelni, de a szemeimet más valaki vonzotta, azaz Rob. A tekintete az enyémmel össze fonódva, a szívembe erős fájdalom hasított. Hiányzott, az ölelése a mosolya, a szeme csillogása, és a csókjai.  A szemkontaktosunkat, én szakítottam meg, ugyan is nem bírtam tovább, a könnyeim ellen tiltakozni. De mielőtt itt mindenki előtt, kicsordult volna, egy kusza könnycsepp a szemeimből, felrohantam az emeletre, abba az egyetlen szobába, ahova már rég nem tettem be a lábamat. Belépve, apám dolgozó szobájába, a sarokba menve, kuporódtam össze, s hagytam hogy a könnyeim végre szabadon folyhassanak a szemeimből.....

( Rob szemszög )

Egy világ dőlt össze bennem, amikor szerelmem azt kérte tőlem, hogy vessünk végett a kapcsolatunknak, és adjak neki egy kis időt. A lelkem és a szívem szilánkokra tört össze. Még most is alig hiszem el, hogy ez megtörtént velünk. Az egyik percben még boldogok voltunk. A karjaimban zárhattam őt, és csókolhattam, a másik percben meg minden a feje tetejére állt. Az én ostoba, és idióta féltékenységem miatt. Hogy is hihette azt, akár egy pillanatra is hogy nem bízok benne? Egyedül is benne bízom a leges legjobban. Én, hülye hogy kételkedtem is akár egyetlen szavában is? Hiába mondogattam magamban, hogy ez nem így van. De végül is igaza volt. Hiszen, maga a féltékenység is azt mutatja, hogy kételkedem benne. Miközben tudom, hogy szeret és soha nem lenne képes arra, hogy megcsaljon, én mégis féltékenykedtem. Azt tudom, hogy örülten szeretem, és imádom, és hogy nem akarom elveszíteni. De ha így haladok akkor elfogom veszíteni. Most, szívem szerint utána rohantam volna, és bocsánatáért könyörögnék neki, addig amíg meg nem bocsájt, de hagynom kell neki, egy kis időt. Ahogyan azt kérte....

Nikki Reed "Cam, leendő barátnője és Paul, unokahúga"

Hali...nos ehhez a fejihez hoztam ezt a három kis vidit... ami valamennyire most igaz is erre a fejire... vagy illik.  Ágika, köszönöm a véleményedet. :-) Nos, tudom sokaknak suli és a munka van most előtérben, amit meg is értek. De látom, a pipákat, aminek örülök is... de a véleményeiteknek is örülnék ám. Gondolom, ez feji végére kicsit, vagy nagyon megutáltatok.... de teljesen le volt már ülve a hangulat, eddig a töriben :S... s azért, hoztam most ilyen fejit. Ha nem tetszett, akkor legalább írjátok meg komiba, hogy miért is nem tetszett. ... xoxo Dóry