22. fejezet

( Cam szemszög )

Mért ilyen kegyetlen velem az isten? Miért kellett beleszeretnem, egy olyan nőbe, aki másba szerelmes, s hamarosan hozzá is megyen szerelméhez?!  Nap, mint nap látni őt egyben öröm, s egyben fájdalom. Ez nekem így nem megy. Nem bírom már elviselni, hogy az a nő, aki elrabolta a szívemet egy másik férfi karjaiban kell látnom. Átkozom, azt a napot s azt a percet amikor megpillantottam őt. Ha, nem lenne a húgom barátnője, akkor talán nem kéne ahhoz a dologhoz folyamodnom ami távol tart majd a családomtól. Krisék elutazása után, fel is hívtam a Kaliforniai ügyvédi irodát, azzal az ürüggyel, hogy elfogadom a nekem kínált állást. Azaz ügyvédi állást. Igaz, úgy terveztem, hogy majd miután Krisék visszatérnek a nyaralásukból, akkor fogom elmondani a többieknek is a döntésemet, de mivel haza tértűk után két nappal utaznom is kel Kaliforniába, az egyik este, közöltem mindenkivel a döntésemet.
Amit, mindenkit sokkolt... de mivel azt hazudtam nekik, -bár nem akartam - hogy ez egy fontos lehetőség a számomra, amit nem halaszthatok el, nagy nehezen de elfogadták a döntésemet. Szerencsémre, Robék érkezése előtt pár nappal, már mindent sikerült lerendeznem Kaliforniában. ...
Húgomék érkezése napján anya és Marie egész délelőtt a konyhában, sütöttek és főztek. Mivel, tudjuk az érkezésük időpontját, én elváltam, hogy ki megyek eléjük a reptérre. Legalábbis addig nem kell Ashleyvel lennem egy légkörben.
Kiérve a reptérre, épp hogy csak időben érkeztem, ugyanis amint kiszálltam a kocsiból, észrevettem amint egy verda eszeveszetten közeledett, egy hatalmas bőröndött húzó barna hajú lány felé. Átugorva a kocsim csomagtartóján, vontam magamhoz a lányt, a járda peremére lökve magunkat. Mivel a lány volt alulról, így miután körbenézve hogy, biztonságosan feltudunk kelni a földről, felálltam s a kezemet nyújtottam felé, amit ő el is fogadott.
-Köszönöm, hogy megmentettél. A nevem Nikki. -mutatkozott, be.
-Nem tesz semmit. Hogy, némelyik barom, hogy nem lát a szemétől. Egyébként én meg Cameron. -mutatkoztam be én is, majd a bőröndjét felállítva tartottam felé, a fogantyúját.
-És, csak így egyedül? -kérdeztem.
-Öm. nos igen. Ugyan is a nagyszüleimnél voltam itt, s most meg haza utazom Kaliforniába. -felelte mosolyogva.
-Óh... -csak ennyit sikerült kinyögnöm, ugyan is húgom boldog mosollyal a nyakamba ugorva üdvőrölt.
-Cam, hiányoztál. -mondta, miközben elengedett.
-Kris, te is hiányoztál. -mondtam, mire rá pillantva Nikkire, elkaptam csalódott arcát?!
-Haver! Kösz, hogy elénk jöttél. -ölelt meg Rob is.
-Rob, ez csak természetes. Öm, Nikki hadd mutassam be neked, a húgomat Kristent, és a barátját Robot. -szólítottam, meg az éppen távozni készülő lányt.
-Helló! Örültem a találkozásnak, de mindjárt megy a gépem. -mondta, szomorkásan.
-Hm? -kérdezte, értetlenül húgom.
-Értem, hát remélem még találkozni fogunk. Jó utat. -öleltem meg, majd hirtelen csak azon kaptam magam, hogy az ajkaimmal az ő bársonyos puha arcát érintem.
-Remélem én is. -mondta, pirultan. -Sziasztok.
Köszönt el, majd csak a távozó alakját láttam belőle. Milyen, gyönyörű lány. S amikor közelebb hajoltam hozzá, a rózsa illata elkábított. S már tényleg csak remélni tudom, hogy hamarosan újra látni fogom majd.
-Hahó! Cam. Föld hívja Camet! -hadonászott a kezeivel Kristen.
-Hja, öm. Bocsi. Csak máshol járt a fejem. -dadogtam, még mindig kábultan.
-Hát, azt vettük észre. Nos, ki is volt ez a lány? -húzta fel szemöldökét kíváncsian.
Miközben, beszálltunk mind a hárman a kocsiba, a hazafelé vezető úton, elmeséltem nekik a Nikkivel való találkozásomat. Majd aztán az elmúlt nélkülük töltött két hétről is beszámoltam nekik. Kivéve a Kalifornia utazásomat. Habár, már Robnak beszéltem róla, de Krisnek még nem. S úgy döntöttem, hogy a mai napon neki is elmondom, ugyan is két nap múlva már a Kaliforniába tartó gépen fogok ülni.
Amint hazaértünk, anya és a többiek igencsak nagy örömmel fogadták a hazatérő párocskát. A vacsora végeztével, és anya bátorító tekintetéből, tudtam hogy eljött az én időm, nekik is tudniuk kell a döntésemről. Habár a valódi okát egyedül csak Rob tudja, hogy miért is döntöttem úgy, ahogyan döntöttem.
-Kris, Rob. -fordultam feléjük - nos, tudom hogy hamarabb el kellett volna mondanom, de akkor még csak fontolóra vettem, az ajánlatot. Amit a Kaliforniai ügyvéd irodától kaptam, egy ügyvédi ajánlatot. Körülbelül már négy hete, hogy megkaptam ezt az ajánlatot, s mivel ez egy nagy lehetőség számomra, visszahívtam az irodát s el fogadtam a munkát. Holnapután utazom Kaliforniába, ahol már minden készen áll arra, hogy odamehessek.
A mondandóm befejeztével, vártam húgom és fogadott öcsém, mondandójára.
-Hát, még is csak elfogadtad az állást. Sajnálom, hogy elmész. De sok sikert kívánok haver. -mondta Rob, miközben bíztatólag megölelt.
S ezután mind a konyhában lévő személyek, Kris véleményére vártunk.  Húgom, már vagy jó tíz perce hogy szótlanul, áll még egy helyben szótlanul, miközben tekintetét rajtam tartotta.
-Kris... -léptem közelebb hozzá, mire ő hátrább lépett.
-Mi? Még is miért? S hogy-hogy csak most, közlöd velem/velünk? S két nap múlva elmész? Ezt nem teheted meg velem. Még alig másfél hónapja, hogy itthon vagyok, s még alig töltöttünk el egy kis időt így együtt. Azért, jöttem haza hogy újra veletek legyek, erre te pedig úgy döntesz hogy elmész Kaliforniába. S még is mennyi időre? Tudod, mit nem is érdekel. Menj! S hagyj itt! -ütögette meg ökleivel a mellkasom, majd felrohanva a szobájába, hangosan becsapta az ajtót.
Én meg mint akit lebetonoztak, álltam egy helyben s a lépcső felé fordítottam a tekintetemet. A házban szinte a levegő is megfagyott húgom előbbi kirohanása következtében. Már épp, a lépcső felé lépdeltem, amikor is meghallottam szerelmem gyönyörű hangját. Azaz Ashley hangját. Miket beszélek itt? Ő nem lehet az én szerelmem. Nem és nem.
-Ne, hagyd.
-Hogy hagyhatnám? Hiszen a húgom, s meg kell neki magyaráznom a döntésem miértjét. -mondtam, nem hallgatva a kérésére.
-Most akkor sem mehetsz fel hozzá. Mert akkor csak még jobban magába fog zárkózni. Meglátszik, hogy nem ismered őt igazán.
-Még hogy nem ismerem őt igazán?! Cöh... a húgom. Kicsi csecsemő kora ismerem. -vetettem oda fél vállról.
-Igen, azt állítod hogy ismered? Lehet hogy négy évvel ezelőttig mindent tudtál róla. De azóta mióta New Yorkba költözött, teljesen megváltozott az élete. S egyáltalán, tudod annak az okát hogy miért jött haza? Vagy esetleg közületek valaki tudja, annak az okát, hogy miért jött haza? -fordult a többiek felé, mire mind értetlenül néztünk rá.
-Azt mondta nekünk, hogy azért jött haza, mert honvágya volt. -szólalt meg Marie.
-Ezek, szerint még neked se mondta el az igazságot. -felelte Ashley.
-Miféle igazságról beszélsz Ash? -kérdezte Rob.
Ekkor, a nappali felé intett, mire mindannyian letelepedtünk, a fotelekbe, és a kanapékra egyaránt....

( Ashley szemszöge )

Igazság szerint, soha nem hittem volna hogy azt a tragédiát amit barátnőm átélt, nekem kell majd elmesélnem a családtagjainak. Miközben, mind helyet foglaltak a nappaliban, én idegességemben felálltam szerelmem mellől,  s miután valamennyire sikerült lenyugtatnom magamat, belekezdtem a mesélésbe...
-Nos, mint Rob neked Kris már mesélt Kevinről -Rob, bólintva jelezte, hogy igen, majd tovább folytattam -de arról nem mesélt, hogy miként is ismerkedett meg Kevinnel. Kristen, először egy újságszerkesztőségnél jelentkezett munkára, ahol fel is vették. De igazából, az az újságszerkesztőség csak egy álca volt semmi több, ugyan is egy FBI -ügynököket felkészítő hely volt az. S Kristen is felvételt kapott az FBI-nál. Ahol kiképezték, mindenre amire csak egy ügynököt lehetett. Védő gyakorlatokra járt, fegyver kiképezésekre, és számítógép információs szakképezésekre. Ahova, én is jártam. Ott barátkoztunk össze, ahogyan Kevinnel. Kevin valójában, a főnökünk fia volt. Mivel Kev-nek nagyon is tetszett Kris, így udvarolgatni kezdett neki, s idővel összejöttek. Más szemével ők egy igazi álompárnak tűntek, akik szeretik egymást. De nekünk, akik ismerték őket nem annak tűnt. Ugyan is Kris, barátságnál többet nem tudott érezni iránta. Szakításuk után, Kevin rátalált arra a lányra, aki viszonozta is érzelmeit. Mielőtt azt hinnétek, hogy Kris összetört, elmondanám hogy nem. Ugyan is ő boldog volt, amiért végül is Kev megtalálta szerelmét. Idővel, Kevin és Lana-a barátnője- összeházasodtak, s épp nászútjukra tartottak volna, amikor is jött egy telefon hívás, hogy bevetésre kell mennünk, ugyan is megtámadták a központunkat. S mivel Kris kapta a hívást, ugyan is ő volt nekünk a felettesünk, s akár akarta, akár nem, utasítania kellett neki minket, hogy menjünk a központba. A központba érve, Kevint és Lana-t az épület hátsó kijáratához küldte, míg én ő és még egy pár ügynök, elől mentünk be. Kris vezényletével sikerült is lefegyvereznünk a támadókat, s mikor kiderült hogy bomba van az épületbe, s kevés időnk volt arra, hogy hatástalanítani tudjuk megragadva a nagyfőnököt és a túlélőket rohantuk ki az épületből. S mielőtt robbanhatott volna az épület, Kevin felhívta Krist, hogy bent ragadtak a hátsó ajtónál, a raktárba s nem tudnak kijönni. Kris, ekkor a hátsó épülethez szaladt, hogy kimentse őket.... az épület felrobbant. Kris enyhe karcolásokkal és agyrázkodással túlélte, a robbanást. De... de ...
-Kevin és Lana nem élte túl a robbanást. S ezt követve, a felettesem a karjaim közt,halt meg... Azt hittem feltudom dolgozni ezt a tragédiát, de nem ment. Minden rájuk és arra a napra emlékeztetett amikor meghaltak. Kiléptem az FBI-tól, s úgy döntöttem hazatérek. Abban reménykedve, hogy majd túl fogok majd lépni az eseményeken. Egészen a Bahamákról hazatértünk utánig, sikerült túllépnem a múlton. De amikor, te Cam közölted,hogy elmész, s én pedig mondtam, hogy menj. S hagyj itt! Azt azért mondtam, mert Kevin és Mark is itt hagyott. Ahogyan apa is. Pedig mind azt mondtátok, hogy soha nem hagytok egyedül.  De még is elhagytak. Ahogyan te is elfogsz hagyni. -fejezte be helyettem, a történetet Kris.
S amit közölt a bátyjával, hogy mind azok a személyek akik azt ígérték neki, hogy soha nem fogják elhagyni , nem tudták betartani az ígéretüket. Szegény Kristenem. Annyi mindenen kellett már neki átmennie. Annyi tragédia érte, az egyik után a másik... csoda hogy még talpon van. 
Jules ekkor megakarta ölelni Kristent, aki kitérve anyja ölelése elől kirohant az ajtón. Mire eszembe jutott, az az eset, amikor a megemlékezés volt, az elvesztett FBI-ügynökök miatt, azon az estén Kris ugyan így elrohanva a helyszínről, épp öngyilkossági kísérletet akart volna véghez vinni, ha akkor Kellan nem járt volna arra, s ha nem mentette volna meg őt.
Nem törődve a többiekkel barátnőm után rohantam, mikor kiértem az ajtón Rob egyből utánam jött. S ekkor meglátva Kristent a szomszéd ház ajtajánál, Rob megszólalt. 
-Nem lesz semmi baja. Ott ugyan úgy otthon van, ahogyan itt. Ugyan is az a szüleim háza. Menj csak be a többiekhez. S mond meg nekik, hogy ne várjanak haza minket ma. -mondta, majd átmászva a kert kapun lépett be a ház ajtaján,amit be is csukott maga után.
Azzal a reménnyel a szívemben, hogy Robnak sikerül feledtetni a múltat barátnőmnek, léptem vissza a házba.....


UI: Sziasztok. Köszönöm a komikat, és a pipákat. Nos, ebben sem volt khm... rész... s bocsánat érte, ha ez gondot okozott valakinek. :$ ... S bocsánat, hogy ilyen későn jött a feji... az ok nem voltam  itthon... és csak most volt időm a frisst megírni. Nos, tudom azt mondtam, hogy ezután a feji után jön majd a fordulatok... amik igazak is. De ezt a fejezetet is beleszámolhatjuk a fordulatokba. Most, nem is húzom tovább az időt... csak ha kérhetlek benneteket komizzatok. ELőre is köszönöm. Frissel pedig igyekszem. Puszi Dóry