23. fejezet

( Kris szemszög )

        Tudtam, hogy egyszer el fog jönni az a pillanat, amikor el kell mondanom mindent, arról mivel is foglalkoztam, amíg New York-ban voltam... de nem tudtam, hogy ilyen hamar. Ha úgy vesszük,nem is én mondtam el nekik, hanem Ash. Ezért hálás is vagyok neki. De nem gondoltam, volna hogy éppen azért fog majd fény derülni, arra az eseményre amire legszívesebben nem is akarnék emlékezni, mert a bátyám épp megszegni készül az ígéretét.        Mért, vannak ígéretek ha nem tartják/tartjuk be azokat? Mért kell ígérgetni, ha azzal csak fájdalmat okozunk a  másiknak?

       

     Amikor az ember mindenfélét képzel és tervez, álmodik és remél - ez a várakozás jó része. Milyen lesz? (...) Hogyan lesz? Néha megálmodjuk! (...) Ezért nehéz az álmok üzenetét megfejteni, mert nem csak a múltunk és a jelenünk, de gyakran a jövőnk is üzen. Néha bizony belenézünk életfilmünk következő, még nem megélt jelenetébe... Várakozni egy ideig jó. De amikor várunk, várunk, és hiába - az már nem. Ha például a fenti mondatot így írom: „Várunk, várunk, várunk, várunk, várunk... várunk és várunk és várunk és várunk..." eluntad volna. Szemed már a harmadik "várunk"-at is türelmetlenül átugorja; mintha egy hibás hanglemez forogna, ugyanazt az ismétlődő hangot hallanád, és ha nem történik valami, vagyis ha megáll az életed, s nem bomlik ki előtted, amit a jövőd rejt... az már nyugtalanító, sőt kifejezetten kellemetlen. Ha meghal az idő, meghal a hit és a reménység is, s megjelenik az embernek az a sötét és halálszagú ősélménye, hogy amit vár, soha nem jön el! Soha. Az ígéret nem teljesedik be.....

    

      Mikor beléptem Robék házába, a lábaim összerogytak a nappali közepén, s nem törődve azzal, hogy kemény a padló, térdeimre rogyva keserves zokogásba kezdtem. Miközben a könnyeim megállíthatatlanul potyogtam, a szemeimből, ölelő karok húztak magukhoz közel. Nem kellett felemelnem a fejem, sem pedig megfordulnom, hogy tudjam ki az aki támaszt nyújt nekem.

      

     Miközben szerelmem, ölelésében kissé megnyugodni látszódtam, a tekintetemet az arcára emeltem....

( Rob szemszög )

   (....) Nagy különbség van a részvétlen némaság és az együtt érző meghallgatás között. A modern ember egyik legnagyobb keserve, hogy nincs hol, nincs kinek a batyuját kiteregetni. Ezért olyan keresettek a pszichiáterek, akik türelmes, fizetett szak-meghallgatók, s olykor nem is tesznek mást, csak hagyják, hogy a páciens alaposan kibeszélje magát, s már ezzel is gyógyítanak. Holott egymás orvosai lehetnénk - egy kis szeretettel, empátiával, valódi és nem színlelt érdeklődéssel embertársunk személye iránt. Megérinteni a remegő kezet, elmélyedni a repdeső tekintetben, azt sugallni: "Most te, egyedül te vagy a fontos", s lenyugtatni a zaklatott lelket, azáltal, hogy osztozunk vele.(....)

     

      Fáj látnom így azt a személyt, aki a világot jelenti számomra. Mennyi mindenen, kellett neki tovább lépni. Bár eltudnám feledtetni vele, mindazt a rosszat, és fájdalmat amiért most szenvedni látom őt..... Nem elég, hogy a barátját, kit egy ideig társának tekinthette/tudhatta, megszegte az adott ígéretét. Akkor még ott van, a fogadott apja ígérete is, ami ugyan az tetézte, amit a barátja meg ígért, de ő is ugyan úgy megszegte az ígéretét. S ezt a fajta ígéretet már egyszer megszegték, amikor is fiatalabb volt. Ezért az ígéretért menekült el itthonról.  Az imént törtek, épp ugyan úgy törtek fel emlékként előttem, mint amikor szemtanúja voltam, amint szerelmem egyszer már összetört. 

     /* Májusi reggelre ébredtünk, mellettem egy szépséges angyal ébredezett. Amint felnyitotta azokat a gyönyörű szemeit, elvesztem bennük. S azt kívántam, bár ne testvérként/barátként tekintene rám. Bár a mosolygósan csillogó zöld szemei, szerelmesen tekintenének rám.

    –Jó reggelt, álomszuszék! –simítottam végig, puha és bársonyos arcán.

    –Neked is, Patty!

    Ki kelve az ágyból, Kris a hátamra ugrott fel.

    –Gyíí lovacskám! –kacagott fel.

   Mire játékosan felnyerítettem, s a nyakamba csimpaszkodó Krissel vágtattam le a konyhába, ahol Jules és a fiúk kisírt tekintetével találtuk magunkat szemben. Körbe nézve a helyiségben, Johnt nem láttuk. Miközben Kris lekászálódott a hátamról, feltette azt a kérdést ami mindkettőnket igencsak foglalkoztatott.

   -Mi történt? Miért van kisírva a szemetek? És hol van apa? –tette fel kérdéseit.

   Ekkor Jules-ból, feltéve ma már sokadszorra törtek elő a könnyei.

    -Mondjátok már el, hogy mi történt? És anya te meg miért sírsz? –tette fel újra Kris a kérdéseket, de most már hallani lehetett a hangjában, az idegesség is.

   -Kris, apa....apa meghalt. –felelte Cam, miközben az anyját zárta az ölelésébe.

   S az ez követő, Kristen mondatai számomra, is fájdalmasan csengettek.

   -Ugye ez most csak egy vicc? –nézett a többiekre, kik könnyezve a fejüket nemlegesen rázták meg. –Mi? De hogyan, és miért? Ez nem történhetett meg. Hiszen, megígérte. Megígérte nekem. Megígérte, hogy soha nem hagy magamra. S hogy mindig mellettem fog majd maradni. Becsapott. Hazudott. Gyűlőlöm. Gyűlőlöm, amiért megszegte a nekem tett ígéretét. Gyűlőlöm, amiért itt hagyott. 

    -Kicsim ne mondd ezt! -kérte őt Jules.

  - Már mért ne mondjam ezt? Ha? Becsapott, azaz ember, kit apámként ismertem/tekintettem/tartottam. Megszegte a nekem tett ígéretét. S ezt soha nem fogom neki meg bocsátani. Érted? Soha! Soha, de soha. –szinte kiabálva köpte a szavait, majd felrohant a szobájába, és hangos csattanással jelezte, hogy egyedül akar lenni...*/

   Soha nem fogom elfelejteni, azt a tekintetet, amit akkor azon a reggelen látni véltem rajta. S most újra látni ezt a tekintetet rajta, a szívemben fájdalmas szorongás lett úrrá...

( Kris szemszög )

      Látom, Rob szemében hogy valahogyan, de segíteni akarna rajtam, hogy ne fájjon ennyire mindaz ami a szívemet marja. S mivel most csak ő rá van szükségem, az érintéseire, csókjaira, és szerelmére, teljes testemmel felé fordultam, majd a lábaimat a dereka köré vonva csókoltam meg. Amit, ő viszonzott is.

      -Most nem kérek egyebet, csak az hogy szeress, testeddel és a szíveddel egyaránt! -suttogtam ajkai közé.-Csak szeress!

      

      Ő eleget téve kérésemnek, vette birtokba ajkaimat amik először lágyan forrtak össze, majd egyre vágyódóbb és szenvedélyesebbé vált. Gyengéden a hátamra döntött le a szőnyegre, majd ő is fölém helyezkedett, eközben a nyelveink még mindig szenvedélyes táncot jártak, miközben Rob érintései az őrületbe kergettek. Lassan megszabadított a felsőmtől és melltartomtól, közben a minden egyes felszabadult területet végig hintette csókjaival. Miután, a nyakamat és végig hintette csókjaival, ajkainkat újra összeillesztette. Hosszasan ízlelgetve egymás ajkait, kezeimet levezettem szerelmem ingjének aljához, s lassan kezdtem kigombolgatni a gombokat.  Mikor kibújtattam az ingjéből, újabb csókot váltottunk. A kezeit a melleimre vezette, s lágy kényeztetésbe kezdett velük, miközben ajkaink édes játékot űztek egymással. Miközben az egyik kezével, még mindig a melleimen körözgetett, addig a másikkal a nadrágomat gombolta ki amitől sikeresen meg is szabadított. Viszonozva az előbbi tettét, én is rögvest megszabadítottam a nadrágjától.  S mikor már minden zavaró ruhától megszabadítottuk a másikat, ajkaink újra egymásra találásának örömére, belenyögtem a csókunkba, amikor is Rob egyik kezével végigsimított testemen, s amikor elért a vágyaim központjához, megérezni véltem bennem ujjait. Levegő vétel, hiányába elszakadt ajkaimtól, s újra a nyakamat hintette be csókjaival, miközben tehetetlenül vonaglottam alatta az édes kéjtől. Rob az arcomra emelte tekintetét,  s mikor elért a gyönyör hulláma, szenvedélyes és egyben szerelmes csókért hajolt felém. Szerelmes csókunk közben, lassan összeolvasztotta testünket. Kiélvezve, minden egyes pillanatot, lassú tempóban hajszoltuk magunkat a vég felé, egyre közelebb húzva a másikat, magunkhoz. Mikor, már majdnem elért volna minket a beteljesülés, Rob megállt, s szememben nézve azt az egyetlen szót suttogta amire vártam, és akartam.

    

    -Szeretlek.

     

    - Én is szeretlek –feleltem, majd egy csókkal pecsételtük meg kimondott szavainkat, s Rob újra mozogni kezdett mind addig, amíg a mindent elsöprő gyönyörű szenvedély.

    Kissé lenyugodó légzésünk közepette, szerelmem felállt a szőnyegről, majd karjaiba kapva vitt fel az emeletre, egyenesen a szobájába, ahol az ágyra fektetve, bebújt mellém, s a mellkasára húzva, takart be kettőnket. Miközben, az ujjai a hátamon cikáztak, s az enyémek a mellkasán merültünk el a szobában lévő sötétségbe, és csöndjébe szótlanul....