48. fejezet

(Rob szemszög)

Forgatások, kisebb összejövetelek s Summit összejövetel. Már kezd elegem lenni ebből az egész hajcihőből. Lassan már kezd elegem lenni abból, hogy akármit teszek, vagy csinálok Kristen átnéz rajtam. Mintha, egy egyszerű idegen lennék számára. Mintha… már valóban semmit nem érezne irántam. Áh, ez lehetetlen. Ha nem érezném, s ha nem látnám, rajta amikor akár csak egyetlen egy pillanatra is testünk egymáshoz ér, megborzongik. Ahogyan csak én. Minden egyes olyan pillanatnál, amikor olyan részeket vettünk fel, mint pl. a zuhanyzós rész, a testünkben szinte újra fellobbant az a tüzes vágy, mint amikor még együtt voltunk. S nem csak az enyémben, hanem az övében is egyaránt. Éreztem, minden egyes rezzenését, remegését, amikor csak hozzáértem. A szemeiben a vágy szikráit láttam. De mindez, csak addig a pillanatig zajlott, amíg a kamerák forogtak körülöttünk. Olyankor egy – egy kis idő részéig, az jutott az eszembe, hogy már tényleg nem szeret. De, ha nem érezném azt, hogy szeret… akkor azt hinném, ez csak egy szerep. Érzem, s tudom, hogy még mindig szeret.

De akkor mégis miért viselkedik velem ilyen hidegen?

Nem lássa be azt, hogy ezzel a fajta viselkedésével mind a kettőnk számára fájdalmat okoz? Hogy honnan is veszem ezt?

Paul-tól, és a többiektől. Kikkel szerencsés módon, beszélő viszonyban van…

***

Megérkezve a Summit filmstúdióba, a tekintetemmel rögvest őt kerestem. De nem találtam. Még nem nincs itt. Azonban megpillantva Bent és Jent, odamentem hozzájuk, s miután köszöntöttem őket, helyet foglaltam az asztaluknál.

-       Kristen itt van már? –kérdeztem, miközben a tekintetemet még egyszer körbe futattam hatalmas helyiségben, ahol a kameráknak… és a filmekhez való berendezéseknek csak hűlt helye volt.

Helyette vörös szőnyeggel voltak leterítve, mint amilyeneket a díjkiosztó gálákon szoktak használni. Kör asztal vagy 20 – 25 volt, ami köré öt, jobbik esetben hat szék állt. A teríték, a szőnyeghez hasonlóan mintás – vörös színben pompázott.

-       Nem, még nincs itt. –felelte szűkszavúan Jen, miközben egy bizonyos irányba nézett.

Abba az irányba fordítva a fejemet, amerre ő tekintett, nem láttam ott mást csak két fickó. Kik egymással szemben álltak egy – egy pohár pezsgővel. Nem tudtam, hogy kik ők. De nem is érdekelt.

A percek teltek és csak teltek, de Kristen még mindig nem volt sehol. A pezsgős poharak, egymás után cserélődtek előttem, miközben búskomoran révedtem a semmibe. Kívülről más, csak egy egyszerű színésznek lát, míg legbelül egy szánalmas férfi vagyok. Az helyet, hogy élném a színész adta életem, itt csüggedek és búslakodom azon, hogy a szeretett nő nincs itt, s ráadásul egyáltalán nem hajlandó a közelemben lenni.

Tovább kéne lépnem rajta, s elfogadni azt, hogy ő már nem akarja azt, hogy mi együtt legyünk „újra”.

Bár olyan könnyű volna, mint ahogyan kimondtam gondolatban. Bár ilyen egyszerű lenne, ahogyan minden más is ebben az életben. De, nem az. Maga a gondolat is fáj, az hogy ő helyette egy másik nőt öleljek – csókoljak.

Vajon képes leszek rá várni, egy egész életen át? Pláne meg, ha hajthatatlan?

Boldogtalan vagyok nélküle, s attól a tudattól, hogy ő nem akar engem.

De mégis mit csináljak?

Mitévő legyek?

Meg kell próbálnom, elfogadni azt a tényt, hogy mi már soha nem leszünk egy pár. Még akkor is, ha nélküle már nem leszek, igazán boldog…

(Kris szemszög)

Már vagy félórája, hogy Paul-lal (ki az akaratom ellenére is, de elrángatott ide) megérkeztünk a Summitba. Jen-t, Ben és Rob társaságában észre is vettük. Az utóbbi, úgy ült ott, mint aki csak testben lenne itt, s lélekben valahol más helyen. A szíve most, is mint minden alkalomkor, amikor meglátom őt, ezerszeresével dübörgött a szívemben. A fekete öltönyben és a nyakában lévő fekete nyakkendőben, remekül festett. A haja, amiből vágatott is, most is ugyanolyan kócosan állt, mint mindig. 

Látva előtte a ki üresedett pezsgőpoharakat, a szívemben valami megindult. Hogy mi volt az, még nem tudtam rájönni. Köszöntem neki, de ő nem köszönt vissza. A miértjére csak tippelni tudtam. Még pedig azt, elege lett abból, hogy folyton – folyvást gürcöljön azért, hogy megbocsássak neki. Hogy, kezdjük újra.

A percek csak teltek és teltek. A tekintete néha rám esett. Amikben csak is mérhetetlen bűntudat és szomorúság egyvelege keveredett.

Nem próbált meg szóba elegyedni velem. Ami most rosszul esett. Pedig tudtam, vagyis legalábbis sejtettem, hogy lassan elege lesz abból, hogy a kedvembe járjon. Amit egyáltalán nem kértem tőle, s nem is követeltem. Persze, aranyos volt, amikor virágokkal, bonbonokkal… a kedvenc fagyijaimmal, vagy egyéb más dolgokkal kedveskedett nekem. De még se tudtam, fátylat borítani a múltra. Hogy miért is? Magam sem tudom. Pedig, legszívesebben minden egyes adandó alkalommal a nyakába ugortam volna. De mégse tettem.

A szívem sóvárgott utána. Önző módon örültem, hogy nem talált magának egy másik lányt. Mert ha így tesz, nem gondolhattam és álmodozhattam volna róla, hiszen az helytelen lett volna. Lehet, hogy így is ostobaság volt, de úgy éreztem, szükségem van valamire, ha csak buta ábrándokra is, hogy kitöltsék az életemet.

Majd ezt követő percekben minden olyan hirtelen történt. Az épületet hangos sikongások töltötték be. Mire észbe kaptam, addigra a termet fekete sí maszkos alakok utasították az embereket, hogy hasaljunk le a földre. A tekintetemmel Robot kerestem, aki Jent átkarolva hasaltak le. Egy cseppnyi féltékenységet éreztem irányukba. Amit azon nyomban ki is vertem. Hiszen, Jen szereti Bent.

-       Azt mondtam mindenki hasaljon le! –ordította egy mély férfias hang. Ki még az előtt magához ragadott engem, mielőtt én is a földre hasalhattam volna.

-       Engedje el! –harsant fel Rob hangja.

-       Ott maradsz! –kiáltotta neki a férfi. – A lányt is magunkkal visszük.

-       Engem vigyen ő helyette. –ugrott fel Rob, s kelt a védelmembe.

A férfi, egy pár perces gondolkodás után elengedett, majd utasította a többi emberét, hogy mindenkitől az ékszereket, és akiknél netán pénzt találnak, vegyék el. Majd, lassan elhagyni készültek a stúdiót, Robbal együtt, kinek lefogva a karjait rángatták ki.

- Szeretlek Kris! –mondta a szemembe nézve. Majd eltűntek a látókörünkből.

Meghűlve, és megrezzenve álltam egy helyben, és csak is egyetlen egy pontot tűntettem ki a szememmel, még pedig az ajtót. Amin át távoztak. S magukkal vitték életem szerelmét.

Még is hogyan, és miért? Miért pont őt? Miért nem hagyta, hogy engem vigyenek el? Tudom, ez buta kérdés volt. Hiszen féltett engem. Nem akarta, hogy engem bántsanak. A vallomása még most is visszhangzik a fejemben. Szeret még, ahogyan én is őt.

Nem is gondolkodtam tovább.

-       A kulcsot!- fordultam Paul felé, ki ijedt kérdő tekintettel vizslatott. – Add már ide azt a rohadt kocsi kulcsot! –szinte hangosan kiáltva kértem, mire ő azonnal a kezeimbe ejtette a kulcsokat.

-       Nem mehetsz egyedül utánuk. –mondta aggódva Jen.

-       Nem érdekel. Én hibám, hogy elrabolták őt. S abban, hogy utána menjek, senki sem tud megállítani. –mondtam, majd kiszaladtam a kocsiig.

Amiben miután bepattantattam, fordultam ki az autópályára, ahol beletaposva a gázba hajtottam is el a filmstúdióba. Közben abban reménykedve, hogy ugyanabba az irányba mentek a rablók, amelyikbe most én is száguldók…

Na, helló - helló!

Nos, tudom nem volt ez egy izgalmas rész... de gondolom a következő fejezetet már sejtitek, hogy miről fog szólni. ;)

Az előző fejihez írt kommentekre válaszoltam. Amit köszönök, ahogyan a kattintásokat is.

Hogy a következő rész, még ezen a héten felkerül -e? Még nem tudok biztosat állítani. Ugyan is, mint tudjátok, az elmúlt hét csütörtöki napján beszereztem egy kutyaharapást, a bal térdem alatt, s a térdhajlatomban. Amivel pénteken a tetanusz oltás után, bekellet mennem a kórházba, ahol össze is varrták a harapás okozta sebeket. Szombaton szintén a kórházba kellett mennem, csak hogy át tudják kötözni a vart sebet. Vasárnap, meg egész nap pihentem. (Hiszen ez orvosi utasítás volt.) Tegnapi napon, azaz hétfőn, újra a kórházba kellett mennem. S ki is vették a varratokat. Ne tudjátok meg, milyen rossz, s fájdalmas volt. :'(

Legközelebb pénteken kell visszamennem kontrollra. Így ez idő alatt, pedig igyekszem bepótolni a lemaradásaimat a frissítésekkel kapcsolatosan.

Na nem is untatlak titeket tovább. Amint lesz vmi hír a frissről, avagy lesz friss jelentkezem. ;)

Sok puszi mindenkinek!

~Dóry~

UI1: Lenne itt egy blog, ahova Noémi(m) mindenkit sok szeretettel vár. Örülnék, ha őt is megtisztelnétek a véleményeitekkel. De szerintem, ő még jobban örülne neki. ;) * Feel the Music *

A blog címére kattintva, meg is tudjátok lesni az oldalt.  

*.*

UI2: 

Nagyon, de nagyon szépen köszönöm neked Macy Morrow♥ !

Hali.
Sajnos van egy rossz hírem számotokra. Mégpedig az, hogy a friss csúszni fog egy pár napot. 
Hogy miért is?
Nos, a minap amint hazafele tartottam, s mivel a háziorvosunk alig pár házzal arrébb lakik tőlünk... azaz, az ő kutyájuk mivel nyitva hagyták a kaput, kiszökött s megharapott. Pont a térdhajlat alatt. S az a harapás, elég mély lett. Amit természetesen a doktornőnk le is fertőtlenített, s nagy szerencsétlenségemre holnap pedig egy nagy félelmemmel kell szembenéznem, azaz a Tetanusszal! :'(
S, most előírt utasítás miatt, pihentetnem kell egy pár napig. Bár, ha begyullad akkor, aztán irány a 'kórház'. S csak remélni tudom, hogy nem kell majd a kórházat  meglátogatni. :$
A fejezethez ma akartam, hozzá fogni... de így hogy bekövetkezett ez a 'baleset'... nem fogok tudni hozzá fogni, mert csak egy kis időre jöhettem a géphez. 
Sajnálom, tényleg nagyon sajnálom, hogy késik a friss. De ígérem kárpótolni foglak titeket ezért a késésért. :)
Amint tudok, jelentkezem! *.* Addig is legyetek "rosszak".
Csók:
Dóry

47. fejezet

Sziasztok. Itt is van az újabb rész. Sajnálom, de ez amolyan átmeneti fejezet lett. :'( Az előző fejezethez írt kommentekre válaszoltam, amit köszönök szépen, ahogyan a kattintásokat is. :) Ehhez a fejezethez, most konkrétan semmi hozzá fűzni valóm sincs... ezért csak annyit tudok mondani, hogy Kellemes olvasást, és hétvégét! 
by: ~Dóry~

(Ben szemszög)

Itt van két kedves ember, akikről messziről lerí, hogy még mindig szeretik egymást, s még sincsenek együtt.

Már két hónapja, hogy megkezdődtek a forgatások. S még mindig szenvednek attól, hogy a valóságban mégse alkotnak egy párt. Pedig az, ahogyan a szerepeiket eljátsszák, az csak is annak köszönhető, hogy őket tényleg egymásnak teremtették. Hiába nyüstöltük Kristent Jen-nel, nem értük célba. Szegény Rob, pedig mind ez idő alatt, számtalanszor megpróbált a lány kedvébe járni. Kin bár észrevehető volt, egy – egy alkalommal, hogy mennyire meghatja Rob gesztusai, még se bocsájtott meg neki.

Jen-nek köszönhetően, egyrészről meg tudtam érteni Kris viselkedésének okát, de másrészről pedig rosszalltam. Rosszalltam, hogy ezzel a viselkedésével egyaránt fájdalmat okoz saját magának, és Robnak egyaránt is.

Valamit ki kell, hogy találjunk azért, hogy ők újra egy párt alkothassanak a valóságban is. De, hogy hogyan, azt még nem tudom. De, minden bizonyára szerelmemnek lesz valami jó ötlete. Mint mindig.

Eldöntve magamban, hogy kiötlünk majd Jennel valamit, léptem be a forgatás helyszínére. Ahol az én szépséges feleségem, épp az elmúlt két hónap leforgatott részeit nézegette át. Mögé lépve, hajoltam le, hogy egy csókot lehelhessek arcára.

-       Szia, kicsim. –köszöntem, miután levéve a kabátomat a fogasra helyeztem, s helyet foglaltam mellette.

-       Szia. –viszonozta a köszöntésemet, egy elkápráztatott mosollyal.

Már, a Daredevil c. film forgatása kezdetekor, beleszerettem a mosolyába, ahogyan az egész lényébe. Mindenkivel kedvesen és barátságosan bánik.

-       Nézd, hogy szikrázik a levegő köztük, minden egyes felvételen. Mintha, nem csak a filmet látnánk, hanem magát a valóságot. –sóhajtozott szomorúan.

-       Tudom. –feleltem szűkszavúan.

Egyet értettem vele, hiszen tény és való, hogy kiváló színészek mind a ketten, de egy ilyen jelenetet csak is úgy tudják átadni a nézőknek, s elvarázsolni őket, ha az érzéseiket is beleteszik, azaz saját magukat adják. Nem hiába ők rájuk esett a választásunk erre a két szerepre.

Utáltam és gyűlöltem, ha az én kicsi szívem szomorú. Ő is azt szeretné, amit én, hogy Kris és Rob újra együtt legyenek.

-       Esetleg van valami ötleted, amivel össze tudnánk őket újra hozni? –kérdeztem, kíváncsian. Közben abba reménykedve, hogy legyen valami terve.

-       Nos, terveim azok vannak. Csak nem tudom, hogy melyik lenne a legjobb. Például lehetne az, hogy bezárjuk őket egy szobába, ahonnan nem tudnának kiszabadulni. Avagy, tervezhetnénk egy kamu elrablást. Mármint, hogy Robot elrabolnánk, s Kristen pedig szaladna megmenteni szerelmét.

-       De ezt nem fordítva kellene? –kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

-       De, csak ahhoz, hogy a tervem beváljék, az kell, hogy élethűen csináljuk meg az egészet. S mivel Kris, régebben rendőr volt, így képes arra, hogy megmentse Robot. Akinek természetesen nem adjuk tudtára, hogy ez nem a valóság.

Átfontolgatva szerelmem tervét, akárhogyan is próbáltam valami kivetést találni, nem tudtam. Mert ez így volt tökéletes. Csak is így tudjuk őket újra összeboronálni. Mert csakis egymás mellett tudnak boldogok, lenni igazán.

Így ezzel a tervvel a kezünkben, igyekeztünk minden egyes részt okosan kiötleni, miközben egy pár régi ismerőseink segítségét kértük…

(Jen szemszöge)

Hogy, hogyan fog sikerülni a tervem, nem tudhatom. De reménykedem, hogy beváljék. Annyira, jó lenne, ha Krist és Robot újra egypárként látnám, boldog mosolyaikkal, és szerelmes pillantásaikat, amiket egymásra vetnek. Mint anno, amikor megismerkedtünk velük…

Három nap leforgása alatt, minden egyes kis hiányzó részt kiöltetve vártuk, hogy elérkezzen, az este, amelyen Summit –nál, való összejövetelt rendezik. Amire Kris, és Rob egyaránt hivatalosak. S ha KRis, látja amint Robertet elrabolják, akkor több mint valószínű, hogy mindent megtesz majd annak érdekében, hogy megmentse szerelmét…

(Narrátor szemszög)

Jennifer és férje Ben, izgatott bizalmassággal, elegáns ruháikban indultak útnak, Santa Monicába. Ahol a Summit független filmstúdiójában, való összejövetelre igyekeztek. A tervük pompásan kivitelezhető volt, aminek a sikerét csak is a szerencsére bízhatják. Az ismerőseik, kiknek a segítségüket kérték, készen állva várták az utasításokat, melyeket rövidesen el is végezhetnek, ha a megbízójuk megadja rá az engedélyt…

Eközben Kristen, kinek a maga biztossága minden egyes Robbal való találkozása – érintkezése, majdnem szertefoszlott érezte, hogy lassan a maga köré felépített fal már nem fogja sokáig bírni. Azt is érezte, hogy a ma este mindent megváltoztat majd.

Robert, kinek egyáltalán nem volt semmi kedve ehhez az estéhez, Paul unszolására mégis elment az összejövetel helyszínére. Bár, Robert mikor megtudta, hogy Paul és szerelme együtt laknak, felébredt benne a féltékenység szikrája, s egyben a keseredésé is. A magabiztossága is, ami arról szólt, hogy megtesz mindent azért, hogy visszahódítja Kristent, akkor abban a szent minutumban egy pillanatra szertefoszlott. De amikor megtudta, hogy kettejük közt csak szimpla barátság van, még ha csak a másik félről kiderült, hogy sokkal többet is érez a szeretet nő iránt, újra magabiztosnak érezte magát. Hála a barátainak Jen-nek, párjának Bennek, Kellan-nak, a fogadott testvéreinek Cam-nek, párjának Nikki-nek, Chris-nek, Marie-nek, Jules-nak, Paulnak –és végül a szüleinek, rádöbbent arra, hogyha küzd az álmaiért, akkor hamarosan teljesülni fog, minden álma. Azonban neki, csak is egyetlen egy álma volt a fontos, amelyet valóra akart váltani. Mégpedig azt, hogy visszaszerezhesse szerelmét, Kristent.

Akit, nem csak akkor ölelhet és csókolhat, amikor a filmjeleneteket veszik fel, hanem akkor is amikor a kedve tartja. Maga mellett akarta tudni, de legfőképp érezni a lányt…

…vajon sikerrel ér majd végbe Jen terve? Vajon, Kris körül lebomlik az a bizonyos fal, amelyet maga köré emelt, csak azért, hogy távol tartsa magától szerelmét, Robertet? Vajon, Rob álma beteljesül?

Erre a válasz csak is, a folytatásban derül ki…

46. fejezet

~Helló mindenkinek! Itt is van a folytatás. Az előző fejikhez írt kommentekre válaszoltam. :) Amiket még egyszer köszönök, ahogyan a pipákat is. Igaz ez a fejezet se egy boldog rész, de ilyen résznél nem is lehet boldog pillanatokat belecsempészni, legalábbis én nem szándékoztam. De, a folytatásokban már számíthattok egy - egy boldog pillanatra! ;) Na, nem is fecsegek tovább.
Remélem tetszeni fog ez a feji is, s hogy megtiszteltek majd a kommentjeitekkel!
Kellemes olvasást, és hetet kívánok nektek!

~Devil~
alias:Dóry

UI: A Két vérző szív egymásra lel c. történetemnek, az első fejezetjét már olvashatjátok! :)

(Kris szemszög)

 

Amikor már elterveztem, hogy új életet kezdek, s megpróbálok tovább lépni, erre nem megjelenik? Még is miért? Miért most? Mért nem korábban? Ha aznap, vagy egy héttel később. Avagy egy hónappal később mondta volna azokat a szavakat, amelyeket az elmúlt két órában, akkor még boldogan vetettem volna magam a karjaiba. De, most?

Nem.

Képtelen vagyok rá.

Nem is tudom elhinni, hogy mégis sikerült visszafognom magam. Ha nem mondta volna azt, hogy még mindig szeret akkor talán, de csak talán… még mindig a közelében lehetnék.

Akármennyire is jól esett az a tudat, hogy még mindig engem szeret… mellette mégis fájt ez a vallomása. Túl akartam rajta lépni. El akartam felejteni. Egy esélyt akartam adni Paul-nak.

De, nem! Már mért lenne minden úgy, ahogyan én azt szeretném? Sehogy!

Amikor megpillantottam őt, ott az étteremben azt hittem, hogy csak a képzeletem játszik velem. Hogy a sors elég gonosz csúfot űz velem, a reggeli elhatározásom miatt.

Azonban bebizonyosodott, hogy nem a képzeletem játszik velem, hanem a sors. Azaz átkozott sors.

Akármennyire is nem akartam ő rá nézni, azonban az igéző tekintete, vonzotta az enyéimet maga felé. Mind ahányszor a tekintetünk egybe fonódott, annyiszor próbáltam elnyomni az iránta érzett szerelmemet. Nem akartam, hogy hozzám szóljon. Nem akartam, hogy tudja, még mindig szeretem.

Azt akartam, hogy szenvedjen ő is úgy, ahogyan én szenvedtem.

Erre azonban, ezer és ezer olyan tettet tehetnék, amellyel fájdalmat okozok neki, de mégsem teszem. Mert én nem ilyen vagyok.

Egyszerűbb ha, azt lássa rajtam, hogy mennyire fájt a hiánya. Vajon tényleg egyszerűbb?

Nem, nem egyszerű. Hiszen, semmi sem egyszerű, még akkor, sem ha úgy tűnik.

Miért nem tudom utálni? A logika azt diktálja, hogy utálnom kell. Erőltetném, de úgyis hiába. A logika csődje ez az állapot…

***

Egy hét telt el az óta, az éttermi incidensünk óta.

Azóta, a gondolataim „újra” csak körülötte jár. Akármit is tettem ebben az egy hétben, hogy kiverjem a fejemből őt, még sem jártam sikerrel. Bár tudnám, hogy mitévő legyek!

A filmszerepet el szeretném vállalni, de nem tudom, hogy képes leszek –e mellette, azaz vele dolgozni. Eljátszani egy olyan kapcsolatot, melyben már egyszer volt részesünk?! Ha nem is olyan kapcsolatot, mint amilyenben éltük?

-       Kris, kész a vacsoa! –térített vissza a gondolataimból, Paul.

Nem is értem, hogy miért nem hagyott még itt a francba engem. Pedig, ha itt hagyott volna, az jogos lett volna. Hiszen, visszautasítottam őt.

-       Most is ő rá gondolsz, igaz? –kérdezte, miközben az általa készített finom spagettit fogyasztottuk el.

Nem feleltem, csak bólintottam. Átlátott rajtam. Hiszen volt ideje kiismerni engem. Mindig tudta, hogy mikor mire gondoltam. Akármennyire is aranyos, kedves, megbízható, és helyes, mégse lennék képes, tudni, szeretni őt szerelemmel. Pedig ő egy fantasztikus ember. Ő, nálam egy sokkal jobb lányt érdemel. Aki viszonozni tudja az érzéseit.

-       Pedig, nem akarok rá gondolni. El akarom őt felejteni, de így nem tudom. –sóhajtottam fel, beletörődően.

-       Megpróbálni elfelejteni valakit, akit szeretsz, az olyan mintha megpróbálnál emlékezni valakire, akit soha nem ismertél! –csak ennyit mondott, majd felállt az asztaltól.

A tányérját a mosogatóba tette, azután pedig egy apró puszit lehelt a homlokomra, majd magamra hagyott.

Miközben az utolsó mondata szavait értelmeztem, a telefonom örült csörgésbe kezdett. Egy pár percig, azon fi lóztam, hogy hova is küldjem az illetőt. Hidegebb – avagy melegebb tájra?

-       Haló? –szóltam bele.

-       Szervusz Kristen. Remélem nem zavarlak. –áh, de hogy is Jen. Már mért zavarnál? Csak épp a gondolataimmal voltam elfoglalva. –gondoltam magamban.

-       Nem, dehogyis. –feleltem. – Miben segíthetek? –tettem fel ezt a hülye kérdést, amikor is tudtam, hogy miért hívott. Biztosan a döntésem miatt.

-       A döntésed felől szeretnék érdeklődni. Elvállalod a szerepet, avagy sem?

Talán lottóznom kéne. –jelentettem ki magamban. Miközben újra, egy pár másodpercnyi gondolkozóba estem.

Ha tényleg ennyire szeretném eljátszani Alie szerepét, akkor nem futamodhatok meg. El kell viselnem azt a tudatott, hogy nap, mint nap, újra a közelébe leszek. S hogy, újra érintkeznem kell vele.

-       Döntöttem. S elvállalom a szerepet. –jelentettem ki határozottan.

-       Jaj Kristen! Ez… ez, fantasztikus. Nagyon örülök neki. Hidd el, remekül jól ki fogtok jönni Robbal, újra! – mondta magabiztos hanggal.

-       Nem, miatta vállaltam el. S, a munka kapcsolatnál több nem is lesz köztünk. –próbáltam meggyőzni őt. Még ha, magamnak is hazudtam ezzel a kijelentéssel.

-       Na, persze! Majd ez elválik még. – nevette. – Akkor holnap délelőtt tízkor, ugyan abban az étteremben találkozunk, amiben egy hete. Légy jó, Kris.

-       Rendben. Te is. Szia. –köszöntem el tőle.

-       Szia! –köszönt el ő is, s letette.

Mért érzem úgy, hogy Jen valamiben sántikál? –tettem fel magamnak a kérdést, amikor a fürdő felé vettem az irányt, csak hogy egy jó meleg fürdőt vehessek, ami alatt remélhetőleg a gondolataim, egy kis időre elhagynak majd…

(Rob szemszög)

Régebben mindig úgy gondoltam, hogy bizonyos dolgokat, embereket, csak a halál veheti el tőlem örökre. Pedig sokkal kevésbé – drámai módon is elveszíthetünk valakit, ha eljön egy pont és megszakad valami.

És onnantól fogva nem beszélünk vele, nem az ő mosolyával ébredünk minden reggel, nem érinthetjük szabadon minden porcikáját, és nem legeltethetjük rajta a szemünket.

Soha többé.

Ez a fajta elválás is ugyanolyan végleges tud lenni, mint a halál.

És ugyanúgy fáj.

Fáj, hogy szerelmemet szenvedni láttam. Fáj, hogy miattam sírt. A szavai sokkal jobban fájtak, mint az a pofon, amit kaptam tőle. A tenyerem még mindig azon helyen simult, amelyen ezelőtt pár perce még szerelmem tenyere csattant. A könnyes szemei, szinte égették a bensőmet, ahogyan a szavai is, amelyeket hozzám vágott.

Még is hogy rohanhattam le így, ezzel a vallomásommal? Egy idióta barom vagyok! Az nem kétség.

De, legbelül még is tudtam, hogy helyesen cselekszem. Tudnia kellett, még ha ő már… már nem is érez ugyanúgy irántam, mint rég.

-       Rob! Rob! –hallottam meg mögülem, Ben hangját, kinek az érintését a vállamon meg is éreztem. – Sajnálom!

-       Az én hibám! Én hibám, hogy elvesztettem őt. –fordultam felé.

-       Hidd el, minden rendben lesz majd. –igyekezet megvigasztalni.

Amit tiszteltem is benne, de mégse hittem a szavainak. Még ha akartam is.

Díjak! ღღღ

Sziasztok!
Tudom, sokaknak nem nagy ügy, de én mégis örülök neki. Márpedig annak, hogy kaptam két díjat! (Amit igazság szerint én már, a tavalyi évben már kaptam.) De mégis borzasztóan hálás vagyok, Macy Morrow♥ -nak, amiért gondolt rám! :)

Szabályok!

1.Tedd ki a képet a blogodra!
2.Köszönd meg annak,akitől a díjat kaptad!
3.Írj le magadról 6 dolgot!
4.Küld tovább 5 blog írónak,linkkel együtt!
5.Hagyj megjegyzést a blogjukon!

1.
Teljesítve!
2.
Teljesítve!
3.
Mivel én már egyszer átestem ezen, így most nem írnék semmit se magamról. (Már korábban leírtam magamról, néhány dolgot!)

4. 
    1; Kim
    2; Rockpassion
    3; Nina Law
    4;  Beus White
   5; adadel
   (6;) Vanity Destiny


5.
Teljesítve!


Mára, csak ennyivel jelentkeztem. De, a friss hamarosan jön. Legalábbis még ezen a héten, biztos! ;) Aki még nem olvasta volna a 45-dik fejezetet, az lejjebb tekerve elolvashatja!


by: Dóry
alias: ღ Devil ღ

45. fejezet

*.*Helló - helló! Mint ahogyan ígértem is, itt vagyok a  várva várt frissel! ;) Nem is tudjátok, hogy mekkora öröm számomra, hű lehettem az ígéretemhez. :) Az előző fejihez írt kommentekre a válaszaimat már olvashattátok, a részletnél. Amit, tényleg még egyszer  nagyon köszönök!
Válasz ~ágika~ kommentjére : Nos, igen egy film amelyben lehetséges, hogy együtt szerepelnek majd. S Kris valóban nem is sejtette, hogy Rob lesz a színész társa, de ebben a fejezetben már megtudja. Nos, a reagálásáról egy kis részt olvashattok is ebben a fejezetben. :) Köszönöm, a kommenteted! :)
De pontosabban, hogy Kris hogyan is éli - élte meg ezt a találkozást, azt a következő fejezetben megtudjátok. Amit, szerdán de legkésőbb csütörtökön olvashattok is majd. :)
Remélem ez a fejezet is elnyeri majd a tetszéseiteket vmennyire. :S
S Clau, neked is köszönöm hogy azt írtad, hogy megvársz. :)
Kellemes estét kívánok!*.*

by: ღ Devil ღ

alias: ~Dóry~

45. fejezet

(Rob szemszög)

   Az étteremhez érve, sietős léptekkel igyekeztem be a nagy helyiségbe, ahol pillanatokon belül viszont láthatom, majd szerelmemet.

   Vajon ha meglát, akkor is vállalni fogja a filmet? Vagy visszautasítja, mert nem akar velem egy légtérben lenni? Ha ez megtörténne, akkor az utolsó reményem is odavész. Gyáva alak voltam amiért, eddig nem tettem annak érdekében, hogy visszahódítsam őt.

Egy kiszolgáló - fiatal lánytól kérdeztem meg, hogy hol találom Jenniferéket. Aki kedvesen útba is igazított. Az asztalok között lépkedve, a tekintetemmel Kristent kerestem. S meg is találtam. A gesztenyebarna hosszú haja, hullámokban hevert a vállán. Az arcára pillantva, most is ugyanolyan elbűvölően gyönyörűnek láttam, mint mindig. Már majdnem az asztalukhoz értem, amikor hirtelen az arcát felém fordította, s a tekintetünk egybe olvadt.

A tekintetéből áradó érzések, mint a hurrikán úgy ragadtak magukkal. Fájdalmat; szomorúságot; döbbenetet és mintha egy cseppnyi haragot is láttam volna azokban a gyönyörű smaragdzöld szemeiben. De a viszontlátás örömét, és ami a legfontosabb a szerelem jelét nem láttam bennük.

Annyi szomorúság, tanácstalanság, igen, kétségbeesés volt arcában, hogy meg kellett állnom. Néztem, és azt hittem, megszakad a szívem. Talán soha nem szerettem úgy, mint ebben a pillanatban.

-       Á, Rob! Végre, hogy ideértél. –állt elém, Jennifer hirtelen. Szinte észre se vettem, amikor felállt. Majd egy öleléssel köszöntött, míg férje Ben, a jobbját tartotta felém, amit el is fogadtam.

-       Gyere, ülj le! –húzódott beljebb Jen, s így Ben át ült Kristen mellé, kivel szemben ültem le.

-       Örülök, hogy újra látlak Kris. –találtam meg a hangomat, ami inkább hasonlított egy rekedt fazékhoz.

Pedig egyáltalán semmi baja sem volt a torkomnak, azon kívül, hogy úgy éreztem teljesen kiszáradtam. Mintha, minden szó belém fagyott volna…

***

Nem tudtam a szemeimnek parancsolni. Néztem őt, néztem, és örömöm telt abban, hogy nézhetem, még ha fájdalmas nagy örömöm is. Úgy voltam vele, mint a szomjan haló ember, aki végre kutat talál, s bár tudja, hogy a kút vize mérgezett, mégis nagy kortyokkal iszik belőle. Annyira, de annyira vágyom arra, hogy megérinthessem őt, hogy a karjaimban tarthassam, s csókolhassam. De, mégse tehetek eleget a vágyaimnak. Nem rohanhatom le őt, már így az első pillanatban. Nem volna helyén való.

Gyűlölöm, és átkozom azt a napot, amikor mégis felszálltam arra a gépre. Ha visszamentem volna szerelmemhez, akkor azon a napon, akkor még most is az enyém lehetne. Megkértem volna, hogy legyen a feleségem, s egy pici Stew-val bővülhetett volna a mi kis családunk.

Tudtam, egészen másfél éven keresztül is, hogy óriási baklövést követtem el, amiért elhagytam őt. De már késő bánat.

Azonban ez idő alatt, mióta leültem közéjük, a tekintete néha – néha összekapcsolódott az enyémmel. De, az örömnek és a szeretetnek a szikráját még most se láttam. Még is mit hittem? Hogy, majd azonnal a karjaimban omlik, s úgy teszünk mintha, ez a másfél év meg se történt volna? Per pillanatban, ha ez megtörtént volna, akkor akár madarat is lehetett volna velem fogatni. De, ezt a látszatott úgy se tudtuk volna oly sokáig tartani.

-       Na, akkor elvállaljátok a szerepeket? –tette fel a kérdést kíváncsian Jen, miután részletesen beavatott minket a film részleteibe.

Néhol aközben, míg a tekintetemet egy pillanatra se vettem le szerelmemről, figyeltem Jenre és Benre is egyaránt.

-       Én… én, még gondolkoznék rajta. Ha nem bánjátok. –szólalt meg szerelmem.

Ki az óta mióta megpillantott, most először szólalt meg. A hangja, bár gondterhelten hangzott, mégis zene volt a füleimnek. Hisz, hosszú ideje már, hogy nem hallottam hangját.

-       Természetesen nem. De, ha kérhetünk, ne sokáig várakoztass minket a válaszoddal. Mert minél előbb el szeretnénk kezdeni a forgatást. S igazság szerint, nem szeretnénk más főszereplőt keresni a filmhez.

-       Köszönöm. S ha most nem haragszotok meg, hazamennék. Amint, sikerült dűlőre jutnom, hívlak majd titeket. –majd, azzal fogta a kabátját, s felállt az asztaltól. –Sziasztok!

Mondta, majd mielőtt észbe kaphattam volna, ő már el is tűnt. Nem is gondolkodtam tovább, hanem fogtam magam, s minden szó nélkül szerelmem után rohantam.

Kiérve az étteremből, jobbra – s ballra tekintettem, hátha sikerül megpillantanom őt.

Láttam őt, amint egy szürke mini felé igyekezett. Átvágtatva az úttesten, siettem, hogy még azelőtt odaérhessek hozzá, mielőtt kinyithatta volna a kocsi ajtaját.

-       Kristen! –ejtettem ki a nevét, mire megtorpant.

Lassan fordult felém, majd rideg - kérdő tekintettel pislantott a szemeimbe.

-       Nem beszélhetnénk? –kérdeztem.

-       Már most is beszélünk. –felelte, érdektelenül.

-       Én nem így gondoltam… - mondtam, de azonban ő a szavamba vágott. S a kérdő tekintete, átváltott dühödt tekinteté.

-       Még is hogy gondoltad? Azt hitted, hogy majd a karjaidba omlok? Hogy majd úgy teszünk, mintha mi se történt volna? Vagy mit? Mit Robert? –kérdezte ridegséggel a hangjában.

Még soha nem láttam őt ennyire dühősnek, s még soha nem hívott a teljes nevemen.

-       Tudod mit? Ne is válaszolj! Mert nem akarom hallani. Menj el, s hagyj békén. Nem akarom, hogy újra az életem részese legyél. Tudod milyen pokol volt az életem, másfél éven keresztül?

-       De tudom. –vágtam rá, de rögvest meg is bántam, hogy közbe szóltam.

-       Nem, nem tudod. Hiszen, nem voltál mellettem, hogy láttad volna, avagy érezted volna. Ahogyan azt se tudod, hogy hányszor epekedve vártam azt a pillanatot, amikor visszajössz hozzám, hogy elém állsz? Hogy átölelsz, és megcsókolsz, és arra kérsz, hogy maradjak mindig melletted? De ez a pillanat soha nem jött el. Éppen ezért is, döntöttem úgy a minap, hogy túllépek rajtad, s hogy igyekezni fogok téged elfelejteni. S erre, felbukkansz, s te azt kéred, hogy beszéljünk? Mégis miről, s miért? –minden egyes felém intézett kérdésénél, mellkason bökdösött, miközben szemei könnyel teltek meg.

-       Gyáva féreg voltam. Gyáva voltam, amiért nem mentem vissza hozzád, s nem kértem a bocsánatodat réden állva, mind addig, amíg meg nem bocsájtasz. Akartam, de még se tettem. Számtalanszor, vissza akartam térni, de nem mertem. Féltem, hogy elküldesz, s azt mondod… hogy soha többet nem akarsz látni. –vallottam be, miközben a kezeimmel az övéit fogtam le. –Minden egyes napon, a te arcodat láttam magam előtt. Egyetlen egy pillanat se telt el, hogy ne gondoltam volna rád. Arra, hogy mit csinálsz, elfelejtettél –e? Találtál –e egy másik férfit, aki mellett boldog vagy?! Amikor erre gondoltam a féltékenység, amit éreztem elemi erővel tört rám, ahogyan a fájdalom is, hogy tudtam… neked fájdalmat okoztam. Még mindig szeretlek Kris.

A vallomásom után, néma csönd telepedett ránk. Egymás szemeiben elveszve, próbáltam olvasni a szemeiből, de semmire se mentem.

Egyszer csak kiszakította a kezeit az enyémek közül, majd egy pofon csattant az arcomon, az ő tenyere által. Az egyik kezemet az arcomra simítottam, miközben a tekintetemmel még mindig az övéibe révedtem.

-       Ne merd azt mondani, hogy szeretsz! Megértetted? Nem akarom hallani. Nem, nem és nem! –ordította az arcomban. – Ezzel a vallomással már elkéstél!

Majd, kinyitotta a kocsija ajtaját, s a gázra taposott.

Szomorú és egyben fájdalmas tekintettel néztem, az elsuhanó kocsira, amiben ült, s az utolsó szavai csengettek a fülemben. – Ne merd azt mondani, hogy szeretsz! … Ezzel a vallomással már elkéstél! … elkéstél!

Épp ettől féltem. Féltem, hogy már késő őt visszaszereznem.

Még is mihez kezdhetnénk, én nélküle, amikor elveszítettem őt végleg! Végleg?

Sorry...

Helló. Tényleg nagyon, de nagyon sajnálom amiért nem hoztam frisst a héten. de igazából, nem is vagyok otthon. :$ Viszont, holnap délután utazom haza, s így a hétvégén pedig befejezem az eddig fél kész következő részt. Amiben, mint sejthető, hogy Kris és Rob újra találkozását elevenítem meg. Minden erőmmel azon leszek majd, hogy nektek még ezen a hétvégén frisst tudjak adni. :)
Higgyétek el, nem direkt nem hoztam eddig frisst, s nem direkt váratlak titeket ennyi ideig. :(

Remélem, akad még pár kedves olvasom, aki megvár a folytatással. :$

Addig is, legyen kellemes és szép hétvégétek!

by: ღ Devil ღ

alias: ~Dóry~

Ízelítő a következő fejezetből! *.*

Hali mindenkinek. 
Íme itt egy kis részlet a következő fejezetből. 

*Az asztalok között lépkedve, a tekintetemmel Kristent kerestem. S meg is találtam. A gesztenyebarna hosszú haja, hullámokban hevert a vállán. Az arcára pillantva, most is ugyanolyan elbűvölően gyönyörűnek láttam, mint mindig. Már majdnem az asztalukhoz értem, amikor hirtelen az arcát felém fordította, s a tekintetünk egybe olvadt.

A tekintetéből áradó érzések, mint a hurrikán úgy ragadtak magukkal. Fájdalmat; szomorúságot; döbbenetet és mintha egy cseppnyi haragot is láttam volna azokban a gyönyörű smaragdzöld szemeiben. De a viszontlátás örömét, és ami a legfontosabb a szerelem jelét azt nem láttam bennük...* 

Az előző fejikhez írt kommenteket, nagyon szépen köszönöm. 

Íme itt is a válaszaim a 43-44-dik fejezetre:

~Rockpassion~

Nagyon szépen köszönöm a kommentedet.:)

Nos, hát igen sejteni lehetett hogy mi is lesz a kimenetele.  Hát, lehetséges hogy arra még várnotok kel amíg Kris és Rob újra együtt lesznek. Ezzel még nem szeretnék elárulni semmit. De hamarosan, ami nem is olyan soká lesz, kiderül. ;)

Örülök neki, hogy tetszik az új design. Azt hiszem egy darabig biztosan így marad majd.

Hát... én nem tudom... vagyis nem hiszem már hogy 'oly' sokat lehetne még kihozni ebből a történetből. :$ Természetesen lehet, hogy lehetne. De.... de... majd elválik, hogy meddig. Abban biztos vagyok, hogy már nem sok van a történetből. :$

Xoxo

~Dóry~

~Orsy~

Neked is nagyon szépen köszönöm a véleményedet.:)

Örülök, hogy tetszett a "dupla fejezet". Bár, lehetett volna hosszabb is... amihez volt is ötletem.. csak épp levezetni nem tudtam. :$

Upsz... akkor azt hiszem óvatosan át kell hogy gondoljam... mit is írok. Mert még a végén, tényleg seggbe fogsz avagy fogtok billenteni. :D

Az hogy mi fog történni az étteremben, a kövi részből majd kiderül. ;) A frissel pedig igyekszem.

Puszi

~Dóry~

~GG~

Húgocskám, ám neked is nagyon szépen köszönöm, hogy most is véleményt alkottál nekem.:)

Aj... hogy én mennyire imádom azt a sejtő kis buksidat. :)

Nos... igazság szerint elsőnek a twilight forgatásáról gondolkoztam, de aztán elvetettem. Mert ugyebár Alice-t csak is Ashleynk játszhatná el. Ahogyan Emmettet Kel. S Roset pedig Nikki. S így mivel Ash nincs már, nem is lenne jó ez a twilight töri. 

Majd aztán valamelyik nap, épp a DVD lemezeket pakolgattam amikor is, megtaláltam a Remember Me-t. S így jött az az ötlet, hogy eme film kapcsán találkozzanak újra. :)

Azonban, hogy a forgatásokról lesz -e majd részletesebb beszámoló, nos nem ígérhetek semmit. De törekedni fogok arra, hogy azért a kellemes pillanatokat belesűrítsem majd a fejezetekbe.  ;)

Hogy lesznek -e valakijük a galambocskáinknak, azt még átgondolom. :D

S becézgetni szabad. Pláne meg neked, húgi! :P

Csókollak<33333

~Dóry~

Amint sikeresen betudom majd fejezni a fejit, azt akkor majd fel is teszem. Addig is legyetek rosszak. :D

by: Dóry

Új Story!

Helló - helló!


Ismét jelentkezem most, igaz nem frissel avagy ízelítővel. De igazság szerint, még egyáltalán nem tudtam belefogni a következő fejezetbe. :S Ma már nem is fogok bele, de holnap, ha géphez jutok akkor neki kezdek a fejezet megírásának. 
Most amiért jelentkezem az, az, hogy mint köztudott, a jobb felső sarokban lett egy szavazás kirakva. Miszerint, ha ennek a történetnek vége lesz, szeretnétek -e tőlem egy másik RS történetet olvasni? - S eddig 45. szavazott kaptam. Amiből 44-en szeretnétek, s 1. személy pedig nem, szeretne tőlem egy másik RobStenes tőrit olvasni. Nos, bár még 9-10 nap van hátra a szavazatból, de mivel a többség az igenre szavazott, így az oldalát már megcsináltam. Ahova írtam is egy kis bevezetőt. Akit érdekel az kukkantson be. A történet címére kattintva oda is találtok. 

Két vérző szív egymásra lel

Egyenlőre csak ennyit szerettem volna most jelenleg közölni. Amint kész leszek a friss fejezettel, akkor majd jelentkezem. :) Addig is aki még nem olvasta a 43-44. fejezetet, az lejjebb tekerve el is olvashassa.

Mindenkinek kellemes estét, és hétvégét. 

ღ Devil ღ

alias: ~Dóry~

43. - 44. fejezet

*.*Sziasztok!  Nagyon de nagyon szépen köszönöm az előző fejihez írt komikat, és a pipákat is. :) Az előző fejihez írt kommentekre a választ a kommenteknél olvashatjátok is. 
Íme itt is van a folytatás, ami két fejezetet is produkál. Tudom, hogy rövid lett... s, hogy nem lett valami jó... amit nagyon, de nagyon sajnálok. :(  Csak megjegyezném, hogy ilyen már rég volt. Mármint, hogy egy héten három frissel szolgálok nektek. Úgy hogy nem megszólni! :D :D :D 
/GG: Nos... egyrészről igen azért lettem Devil, amit te levezettél. Másrészről pedig... majd megtudod, hogy miért. ;) De, köszönöm hogy írtál. Én is szerizlek húgocskám! ;)/
Mindenkinek kellemes olvasást, és hétvégét.
Üdv: ღDevilღ*.*

(Kris szemszög)

   Egész éjszaka nem aludtam egy szemhunyásnyit sem. A szemeimből a könnyeim, egy kis idő után elapadtak.

   Nem akarok tovább ő miatta szenvedni. Boldog akarok lenni. El akarom őt felejteni. De tudom, hogy ez lehetetlen. Már mégis hogyan felejthetném el, azt a férfit kibe visszavonhatatlanul is beleszerettem?! Sehogy. Esetleg csak tovább lépni tudok. Meg kell próbálnom. Gondolkoztam, adok egy esélyt Paul-nak.

Mivel aludni nem aludtam, sőt egyáltalán nem is vagyok álmos, így úgy döntöttem, hogy veszek egy forró zuhanyt, majd aztán beszélek Paul-al. Azonban mielőtt a fürdőbe léphettem volna megcsörrent a mobilom. Az éjjeli szekrényemhez lépve, a mobilt a kezembe véve megnyomtam a fogadó gombot.

• -       Haló, tessék! –szóltam bele.
• -       Jó reggelt Kristen! Jennifer vagyok.
• -       Á, Jen. Szia. Mi újság? Minden rendben? –kérdeztem kíváncsian.
• -       Igen, minden rendben. Csak azért hívlak, mert tudod, mint korában említettem neked, hogy lenne egy film, amit szeretnénk elkészíteni.
• -       Óh, igen emlékszem már. A Remember me-t. Ugye? –kérdeztem.

Amikor még csak maga a forgató könyv volt kész, amit Jen írt meg, megmutatta nekem az alkotását. A forgató könyvet olvasva, egyből beleszerettem a női főszereplő karakterébe. Visszafogottabb a lány stílusa, nem adja magát olyan könnyen. Szinte teljesen azonosulni tudok az ő érzéseivel és karakterével.

• -       Igen, igen. S mivel te már olvastad a könyvet, és mint mondtad is azonosulni is tudnál Ally-vel, így arra gondoltam, gondoltunk, hogy esetleg te játszhatnád Allyt. Na, mit szólsz? Elvállalod? –kérdezte.

Én csak némán hallgattam. Egyetlen egy szó se jött ki a torkomon. Mióta elolvastam azt a könyvet, minden vágyam az volt, hogy ha egyszer filmet készítenek belőle, akkor enyém legyen Ally szerepe.

• -       Még szép, hogy elvállalom. –jelentettem ki, kicsit hangosabban is a kelleténél. Köszönöm, köszönöm.
• -       Nagyon örülünk, hogy elvállaltad. Boldoggá tettél minket. Akkor légy szíves tízre legyél a Steak Hous-ban! Ott lesz a férfi főszereplő társad is, úgyhogy csinosítsd ki magad, ja és ne késs! Most le kell tennem. Szia – szia! –köszönt el, majd le is tette.

Annyira boldog voltam ettől a hírtől, hogy örömömben sikítottam egyet. Azonban a sikítássommal több, mint valószínű, hogy Paul-ra ráhozhattam a frászt, ugyanis ijedten robbant be a szobámba. A nyakába ugorva, mondtam el neki a sikításom okát.

• -       Ez igazán jó hír, Kris. Gratulálok. De azért kérlek, máskor ne hozd rám így a frászt! –esketett meg.
• -       Ígérem. –mondtam.

Majd amikor, Paul elhagyta a szobámat egyenest a fürdőbe rohantam, ahol egy gyors zuhany után valami csinosabb ruha után kajtattam a szekrényemben.A választásom egy egyszerű szürke koptatott farmer nadrágra és egy virágmintás lila tunikára esett. Felöltözvén, kifésültem a hajam, majd egy halvány alap sminket tettem fel az arcomra. Felvéve a fekete bőrcsizmámat, egy kisebb táskába belepakoltam a szükséges irataimat és telefonomat. 
  Amint késznek nyilvánítottam magam, elköszönten Paul-tól, majd beülve a minimbe indítottam is az étterem felé.

…*Ahol nem várt meglepetéssel kell majd szembenéznem*…

(Rob szemszög)

   Még a mai napig is csak ő rá tudok gondolni. Akárhogyan próbálom, őt elfelejteni nem tudom.

   Már az ajkaimon, sem játszanak boldog és őszinte mosolyok. Már semmi sem lesz olyan, mint akkor, amikor vele voltam. Szeretem őt, és ezen semmi és senki nem tud változatni. Már számtalanszor megfordult a fejemben, hogy visszamegyek hozzá és a bocsánatáért esedezem. De még se tettem. Nem tehettem. Mert ő ezt kérte, ezt kívánta. Legalábbis Kellan ezt közölte velem. Minden egyes beszélgetésünk során, mindig szerelmem felől érdeklődtem. Tudni akartam, hogy mit csinál, és hogy,- hogy van. A szívemben mintha ezernyi tőrt szúrtak volna, amikor tudatosult bennem, hogy elment s hogy én miattam hagyta el az otthonát és szeretteit. Bár tudnám, hogy most hol van. Sikerült –e túllépnie rajtam? Ha igen, boldog?

Ez a tudat, egyrészt megnyugvást jelentett másrészről pedig, dühöt. Dühöt, magam miatt éreztem. Belegondolni abba, hogy valaki más öleli, csókolja őt… és hogy ő viszonozza az öleléseket, a csókokat és a szerelmi vallomásokat, elkeserít. Fáj, mert elvesztettem őt. A fájdalom teljes erővel felemészt, amit akár akarom, akár nem el kell viselnem.

• -       Szerelmem, bár újra az enyém lennél. Bár, újra a karjaimban tarthatnálak. –sóhajtottam erőtlenül, a sötétben burkolódzó szállodai szobába.

Amit két nappal korábban kaptam, Bentől és Jentől. Ők azok, kivel még anno szerelmemmel ismerkedtünk meg. Vagyis ismertük meg őket, a Bahamákon töltött két hetünkben. Akkor még boldogok voltunk együtt.

New York-ban apám cégénél, fél évnél több időt nem töltöttem. Szerencsére, és nagy megkönnyebbülésünkre apa szíve helyre jött. Ahogyan a cég is. Bár, a kollégákkal elég hamar megtaláltam a hangot, még is örültem, hogy apa visszatérhetett a céghez.

Azután, egy délutáni napon váratlanul Ben-be botlottam, ki akkor épp az egyik filmjének a forgatásáról jött. Újra találkozásunk örömére, beültünk egy kávézóba ahol bár röviden, de tömören elmeséltem a New York-ban létem okát. Amikor a Krissel való kapcsolatomról meséltem, együtt érzően viselkedett velem.Amiért hálás is voltam neki. Jól esett végre valaki olyas kinek beszélni erről, mint olyan embernek ki már tud róla, és aki úgy ismer, mint a tenyerét.

Ezt követően, Bennek és Jennifernek köszönhetően a színészkedésben megnyugvásra lelhettem. Egy – egy forgatásnál, mindig sikerült kikapcsolódnom és feledni a múltat.

A gondolataimból a telefonom csörgése térített vissza, amit felvéve beleszóltam, nem éppen kedves hangnemben.

• - Mondd!
• - Neked is Jó reggelt Rob! –ismertem fel Ben hangját.
• A telefon kijelzőjére pillantva, az óra reggel nyolcat jelzett. Így eltelt volna az idő? Észre se vettem.
• - Bocs, csak nem aludtam valami jól az igaza. –mondtam az igazat.
• - Semmi gond. Viszont szükségem lenne rád, ugyan is lenne számodra egy film béli főszerepem. Még pedig a Remember me. –mondta. –
• - Öm, oké. S kikkel kéne dolgoznom? –kérdeztem hirtelen.
• - Nos, hát a női főszereplő társad… - a hangjából ki véltem, a hezitálását. Amit egyáltalán nem értettem, hogy miért is hezitál. – Nem más, mint Kristen.
• - Milyen Kristen?
• - Kristen Stewart.

Amint tudatosult bennem, hogy ki is lesz a női főszereplő… olyan volt mintha ez az egész csak egy álom, vagy mintha az égiek valami „ördögi” csúf játékot űznének velem.  

• -       Jól hallottam, azt mondtad, hogy Kristen… Kristen Stewart? –kérdeztem idegesen.
• -       Igen Rob, jól hallottad. A Steak House-ban találkozunk pontban tízkor. Ne kés! Ja, és előre szólok, hogy ő nem tudja, hogy te is ott leszel. Szia. –köszönt el.

A döbbenet és a viszontlátás töredéke, teljesen letaglózott. Ezernyi és ezer gondolat cikázott a fejemben, de mind összevissza zagyvaság volt. Nem tudtam, hogy mihez kezdjek… ahogyan azt se tudtam, hogy mit csináljak. A tudat, hogy újra láthatom őt, egyrészről boldogsággal öntötte el eddig fájó szívemet. Más részről, pedig kétségek gyötörtek. Még pedig arról, hogy mi van akkor, ha ő nem fog nekem annyira örülni, mint ahogyan én neki. Vajon, mennyire változott meg? Abban biztos vagyok, hogy akár hogyan is néz ki, számomra ő mindig is a világ leggyönyörűbb nője lesz.

A fürdőbe rohanva, gyorsan letussoltam, majd megborotválkoztam. A szobába érve, a bőröndömből előhalásztam, egy farmert és egy rövid ujjú inget. A hajamba beletúrtam egy párszor, majd az ágyról felvéve a táskám miben az irataim voltak-, a telefonomat és a kabátomat, elhagytam a szobát.

Szerencsémre a szálloda előtt, épp egy taxi állt, amibe beülve utasítottam a sofőrt, hogy hova vigyen.

  Az éttermiig vezető utón, izgatottan a gondolataimba merültem…