43. - 44. fejezet

*.*Sziasztok!  Nagyon de nagyon szépen köszönöm az előző fejihez írt komikat, és a pipákat is. :) Az előző fejihez írt kommentekre a választ a kommenteknél olvashatjátok is. 
Íme itt is van a folytatás, ami két fejezetet is produkál. Tudom, hogy rövid lett... s, hogy nem lett valami jó... amit nagyon, de nagyon sajnálok. :(  Csak megjegyezném, hogy ilyen már rég volt. Mármint, hogy egy héten három frissel szolgálok nektek. Úgy hogy nem megszólni! :D :D :D 
/GG: Nos... egyrészről igen azért lettem Devil, amit te levezettél. Másrészről pedig... majd megtudod, hogy miért. ;) De, köszönöm hogy írtál. Én is szerizlek húgocskám! ;)/
Mindenkinek kellemes olvasást, és hétvégét.
Üdv: ღDevilღ*.*

(Kris szemszög)

   Egész éjszaka nem aludtam egy szemhunyásnyit sem. A szemeimből a könnyeim, egy kis idő után elapadtak.

   Nem akarok tovább ő miatta szenvedni. Boldog akarok lenni. El akarom őt felejteni. De tudom, hogy ez lehetetlen. Már mégis hogyan felejthetném el, azt a férfit kibe visszavonhatatlanul is beleszerettem?! Sehogy. Esetleg csak tovább lépni tudok. Meg kell próbálnom. Gondolkoztam, adok egy esélyt Paul-nak.

Mivel aludni nem aludtam, sőt egyáltalán nem is vagyok álmos, így úgy döntöttem, hogy veszek egy forró zuhanyt, majd aztán beszélek Paul-al. Azonban mielőtt a fürdőbe léphettem volna megcsörrent a mobilom. Az éjjeli szekrényemhez lépve, a mobilt a kezembe véve megnyomtam a fogadó gombot.

• -       Haló, tessék! –szóltam bele.
• -       Jó reggelt Kristen! Jennifer vagyok.
• -       Á, Jen. Szia. Mi újság? Minden rendben? –kérdeztem kíváncsian.
• -       Igen, minden rendben. Csak azért hívlak, mert tudod, mint korában említettem neked, hogy lenne egy film, amit szeretnénk elkészíteni.
• -       Óh, igen emlékszem már. A Remember me-t. Ugye? –kérdeztem.

Amikor még csak maga a forgató könyv volt kész, amit Jen írt meg, megmutatta nekem az alkotását. A forgató könyvet olvasva, egyből beleszerettem a női főszereplő karakterébe. Visszafogottabb a lány stílusa, nem adja magát olyan könnyen. Szinte teljesen azonosulni tudok az ő érzéseivel és karakterével.

• -       Igen, igen. S mivel te már olvastad a könyvet, és mint mondtad is azonosulni is tudnál Ally-vel, így arra gondoltam, gondoltunk, hogy esetleg te játszhatnád Allyt. Na, mit szólsz? Elvállalod? –kérdezte.

Én csak némán hallgattam. Egyetlen egy szó se jött ki a torkomon. Mióta elolvastam azt a könyvet, minden vágyam az volt, hogy ha egyszer filmet készítenek belőle, akkor enyém legyen Ally szerepe.

• -       Még szép, hogy elvállalom. –jelentettem ki, kicsit hangosabban is a kelleténél. Köszönöm, köszönöm.
• -       Nagyon örülünk, hogy elvállaltad. Boldoggá tettél minket. Akkor légy szíves tízre legyél a Steak Hous-ban! Ott lesz a férfi főszereplő társad is, úgyhogy csinosítsd ki magad, ja és ne késs! Most le kell tennem. Szia – szia! –köszönt el, majd le is tette.

Annyira boldog voltam ettől a hírtől, hogy örömömben sikítottam egyet. Azonban a sikítássommal több, mint valószínű, hogy Paul-ra ráhozhattam a frászt, ugyanis ijedten robbant be a szobámba. A nyakába ugorva, mondtam el neki a sikításom okát.

• -       Ez igazán jó hír, Kris. Gratulálok. De azért kérlek, máskor ne hozd rám így a frászt! –esketett meg.
• -       Ígérem. –mondtam.

Majd amikor, Paul elhagyta a szobámat egyenest a fürdőbe rohantam, ahol egy gyors zuhany után valami csinosabb ruha után kajtattam a szekrényemben.A választásom egy egyszerű szürke koptatott farmer nadrágra és egy virágmintás lila tunikára esett. Felöltözvén, kifésültem a hajam, majd egy halvány alap sminket tettem fel az arcomra. Felvéve a fekete bőrcsizmámat, egy kisebb táskába belepakoltam a szükséges irataimat és telefonomat. 
  Amint késznek nyilvánítottam magam, elköszönten Paul-tól, majd beülve a minimbe indítottam is az étterem felé.

…*Ahol nem várt meglepetéssel kell majd szembenéznem*…

(Rob szemszög)

   Még a mai napig is csak ő rá tudok gondolni. Akárhogyan próbálom, őt elfelejteni nem tudom.

   Már az ajkaimon, sem játszanak boldog és őszinte mosolyok. Már semmi sem lesz olyan, mint akkor, amikor vele voltam. Szeretem őt, és ezen semmi és senki nem tud változatni. Már számtalanszor megfordult a fejemben, hogy visszamegyek hozzá és a bocsánatáért esedezem. De még se tettem. Nem tehettem. Mert ő ezt kérte, ezt kívánta. Legalábbis Kellan ezt közölte velem. Minden egyes beszélgetésünk során, mindig szerelmem felől érdeklődtem. Tudni akartam, hogy mit csinál, és hogy,- hogy van. A szívemben mintha ezernyi tőrt szúrtak volna, amikor tudatosult bennem, hogy elment s hogy én miattam hagyta el az otthonát és szeretteit. Bár tudnám, hogy most hol van. Sikerült –e túllépnie rajtam? Ha igen, boldog?

Ez a tudat, egyrészt megnyugvást jelentett másrészről pedig, dühöt. Dühöt, magam miatt éreztem. Belegondolni abba, hogy valaki más öleli, csókolja őt… és hogy ő viszonozza az öleléseket, a csókokat és a szerelmi vallomásokat, elkeserít. Fáj, mert elvesztettem őt. A fájdalom teljes erővel felemészt, amit akár akarom, akár nem el kell viselnem.

• -       Szerelmem, bár újra az enyém lennél. Bár, újra a karjaimban tarthatnálak. –sóhajtottam erőtlenül, a sötétben burkolódzó szállodai szobába.

Amit két nappal korábban kaptam, Bentől és Jentől. Ők azok, kivel még anno szerelmemmel ismerkedtünk meg. Vagyis ismertük meg őket, a Bahamákon töltött két hetünkben. Akkor még boldogok voltunk együtt.

New York-ban apám cégénél, fél évnél több időt nem töltöttem. Szerencsére, és nagy megkönnyebbülésünkre apa szíve helyre jött. Ahogyan a cég is. Bár, a kollégákkal elég hamar megtaláltam a hangot, még is örültem, hogy apa visszatérhetett a céghez.

Azután, egy délutáni napon váratlanul Ben-be botlottam, ki akkor épp az egyik filmjének a forgatásáról jött. Újra találkozásunk örömére, beültünk egy kávézóba ahol bár röviden, de tömören elmeséltem a New York-ban létem okát. Amikor a Krissel való kapcsolatomról meséltem, együtt érzően viselkedett velem.Amiért hálás is voltam neki. Jól esett végre valaki olyas kinek beszélni erről, mint olyan embernek ki már tud róla, és aki úgy ismer, mint a tenyerét.

Ezt követően, Bennek és Jennifernek köszönhetően a színészkedésben megnyugvásra lelhettem. Egy – egy forgatásnál, mindig sikerült kikapcsolódnom és feledni a múltat.

A gondolataimból a telefonom csörgése térített vissza, amit felvéve beleszóltam, nem éppen kedves hangnemben.

• - Mondd!
• - Neked is Jó reggelt Rob! –ismertem fel Ben hangját.
• A telefon kijelzőjére pillantva, az óra reggel nyolcat jelzett. Így eltelt volna az idő? Észre se vettem.
• - Bocs, csak nem aludtam valami jól az igaza. –mondtam az igazat.
• - Semmi gond. Viszont szükségem lenne rád, ugyan is lenne számodra egy film béli főszerepem. Még pedig a Remember me. –mondta. –
• - Öm, oké. S kikkel kéne dolgoznom? –kérdeztem hirtelen.
• - Nos, hát a női főszereplő társad… - a hangjából ki véltem, a hezitálását. Amit egyáltalán nem értettem, hogy miért is hezitál. – Nem más, mint Kristen.
• - Milyen Kristen?
• - Kristen Stewart.

Amint tudatosult bennem, hogy ki is lesz a női főszereplő… olyan volt mintha ez az egész csak egy álom, vagy mintha az égiek valami „ördögi” csúf játékot űznének velem.  

• -       Jól hallottam, azt mondtad, hogy Kristen… Kristen Stewart? –kérdeztem idegesen.
• -       Igen Rob, jól hallottad. A Steak House-ban találkozunk pontban tízkor. Ne kés! Ja, és előre szólok, hogy ő nem tudja, hogy te is ott leszel. Szia. –köszönt el.

A döbbenet és a viszontlátás töredéke, teljesen letaglózott. Ezernyi és ezer gondolat cikázott a fejemben, de mind összevissza zagyvaság volt. Nem tudtam, hogy mihez kezdjek… ahogyan azt se tudtam, hogy mit csináljak. A tudat, hogy újra láthatom őt, egyrészről boldogsággal öntötte el eddig fájó szívemet. Más részről, pedig kétségek gyötörtek. Még pedig arról, hogy mi van akkor, ha ő nem fog nekem annyira örülni, mint ahogyan én neki. Vajon, mennyire változott meg? Abban biztos vagyok, hogy akár hogyan is néz ki, számomra ő mindig is a világ leggyönyörűbb nője lesz.

A fürdőbe rohanva, gyorsan letussoltam, majd megborotválkoztam. A szobába érve, a bőröndömből előhalásztam, egy farmert és egy rövid ujjú inget. A hajamba beletúrtam egy párszor, majd az ágyról felvéve a táskám miben az irataim voltak-, a telefonomat és a kabátomat, elhagytam a szobát.

Szerencsémre a szálloda előtt, épp egy taxi állt, amibe beülve utasítottam a sofőrt, hogy hova vigyen.

  Az éttermiig vezető utón, izgatottan a gondolataimba merültem…